A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint októberben az építőipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az épületek építése 18,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építése 23,5 százalékkal csökkent. Az építőipari vállalkozások szerződésállományának volumene október végén 47,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a rendelésállomány drasztikus csökkenése előrevetítette az építőipar teljesítményének visszaesését. Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 3,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, de ez többlet az év végére "elfogy" - fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy örülnének, ha az ágazat a tavalyi teljesítményét meg tudná ismételni ebben az évben.

Az ÉVOSZ elnöke úgy látja, hogy a jövő év nehezen indul majd az építőipari vállalkozások számára, és a következő fél évben csökkenni fog az ágazat teljesítménye az előző év azonos időszakához képest.

Élénkíti majd a lakáspiacot az ezt célzó kormányzati intézkedési csomag, de a jövő év jelentős részében nem fogja tudni ellensúlyozni a kormányzati, önkormányzati építőipari megrendelések 2015-ben tapasztalható drasztikus csökkenését. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklus forrásaiból a jövő év elején elinduljanak az építési beruházási célú felhasználások is - hangsúlyozta Koji László.

A szakember kitért arra is, hogy a megrendelések hullámzását az építőipar nehezen tudja követni, így nem tud stabil szakmai műhelyeket kialakítani és munkaerőt tartósan foglalkoztatni.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén azt mondta, a szerződésállomány csökkenése lassan ugyan, de megjelenik a termelésben, ezért lehetett számítani arra, hogy az év második felében, különösen az utolsó negyedévben rosszul fog teljesíteni az építőipar.

Az elemző úgy látja, az egyéb építmények - döntően az uniós forrásokból finanszírozott nagy infrastrukturális beruházások - építésének csökkenése miatt a következő háromnegyed évben jelentős visszaesés vár az ágazata.

A lakáspiacot élénkítő kormányzati intézkedések hatása legkorábban a jövő év második felében jelenhet meg - tette hozzá.

A lakáspiac 2016 végén, illetve 2017-ben "térhet magához", akkor várható pozitív irányú elmozdulás az építőiparban - fogalmazott Balatoni András.