A Fidesz-KDNP kormány 2015-ben bejelentette, hogy összesen 33 milliárd forintból újulhat meg számos magyar kastély és vár, ám mára 57,5 milliárd forintra ugrott a Nemzeti Kastély- és Várprogram költségvetése. A keretösszegből a tervek szerint országszerte 20 kastélyt és 19 várat - összesen 39 műemléket - restaurálnak. A pénz negyedét, több mint 14 milliárdot már el is költöttek, pedig a 39 épületből eddig csupán 7 rekonstrukcióját kezdték el, és még eggyel sem végeztek - olvasható a portál cikkében.

Noha a programot bonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. honlapján elérhető információk alapján három műemlék - Edelény, Sirok, és Ozora - esetében már megvalósult a rekonstrukció, ez csalóka, ugyanis ezeknek a felújítását egy korábbi uniós program keretében végezték, tehát nem részei az 57,5 milliárdos keretösszegnek.

Ugyanakkor 7 kastély és vár helyszínén már elkezdték a felújításokat, de a kivitelezői szerződéseket csupán néhány hónapja kötötték meg. Virág Zsolt, a Nemzeti kastély- és Várprogram miniszteri biztosa eldicsekedett márciusban, hogy a tatai Eszterházy-kastély felújítása heteken belül elkezdődik, aztán a Közbeszerzési Értesítő alapján az látszik, hogy az csak három hónappal később történhetett: egy három cégből álló konzorcium csaknem 1,6 milliárd forintért vállalta a munkát, de a végösszeg a Miniszterelnökség tájékoztatása alapján 2,3 milliárd forint lesz.

Hasonló a helyzet a Majkpusztai Esterházy-kastéllyal és kamalduli remeteségnél is, ahol a választások előtt Czunyiné Bertalan Judit ígérte márciusban, hogy pár hét és kezdenek. Viszont csak négy hónappal később választották ki a kivitelezőt, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos gázszerelő gyerekeinek egy érdekeltsége konzorciumban Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori üzlettársa cégével nyert. Bár a közbeszerzés összege 2 milliárd forint, minden egyéb költséget összeadva 2,8 milliárd forint lesz a végösszeg.

A csúszó kastélyok közül a dégi Festetics-kastély 2,7 milliárdos, a bajnai Sándor-Metternich-kastély 1,7 milliárd forintos, a füzérradványi Károlyi-kastély 2,9 milliárd forintos, a sümegi püspöki palota 1,8 milliárd forintos, nádasdladányi Nádasdy-kastély 1,6 milliárd forintos munkálatait kezdték el, vagy tervezik megvalósítani. Összeadva ez 16 milliárd forint a hét kastélyra, ami csak a tervezett projektek alig ötöde.

A 24.hu ezek alapján a költségek alapján úgy becsüli, hogy az összes tervezett felújítás mindegyik kastély esetében közel 80 milliárd forintra rúghat majd. De még az sem kizárt, hogy tovább nőnek a költségek.

De a cikk szerint nehezen tartható a 2020. december 31-es határidő is, mert Virág Zsolt biztos már 2016-ban azt mondta a Nemzeti Kastély- és Várprogramról, hogy remekül halad, pedig akkor még az említett hét projekt kivitelezése sem indult el, sőt, azt sem lehetett tudni, ki végzi majd el a munkát.

A portálnak a Miniszterelnökség azt válaszolta, hogy eddig a 7 projektre 14 milliárd forintot költöttek el, a további 32 felújítás pedig eltérő ütemben, de halad, tartani tudják a határidőt. Azonban a kastélyfelújításokat - értesüléseik szerint - pörgetni is kell: nemcsak a választások miatt kezdték el a több éve húzódó kivitelezési eljárásokat és feladatokat, mert közeledett a választás és tartott a kampány, hanem az Európai Unió is ellenőrzést tartott, illetve tart majd a program kapcsán. A Miniszterelnökség ezzel kapcsolatban azt közölte: eddig nem állapítottak meg semmilyen szabálytalanságot az ügyben.