Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Új tehetséggondozási programot indít a Laterex Zrt. építési vállalat, amelynek lényege, hogy a hallgatók az egyetemen szerzett elméleti tudást az életben szakmai gyakorlattal tudják kiegészíteni. Megismerhetik választott szakmájukat éles munkakörnyezetben, önéletrajzukat a tanulmányok mellett munkatapasztalattal tudják kiegészíteni.

A program során a cég vezetői mentorként vesznek részt a képzésükben, annak végén pedig a diákok személyre szabott ajánlólevelet kapnak tőlük. A cég számára azért is fontos a kezdeményezés, mert így megismerik a jövő mérnökeit, közelebb kerülnek hozzájuk, valamint lehetőséget biztosíthatnak számukra, a Laterex egy agilis hallgatói körből tud toborozni, akinek hozzáállását, tehetségét testközelből is megismerhette. 

A Laterex Junior Mérnök Program során a jelentkezőkből kiválasztott hallgatók gyakorlati szempontból ismerik meg egy projekt életútját a megpályázástól az átadásig. A helyszíni munkát egy négyhetes felkészülés előzi meg, majd a féléves program második részében, vagyis 5 hónapon keresztül egy konkrét projekten dolgozhatnak a résztvevők az építésvezetővel együtt, illetve sajátíthatják el a kivitelezés egyes folyamatait.

„A mérnökök szerepe alaposan felértékelődött, miután az építőipar számára az elmúlt években a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt. A foglalkoztatási nehézségekre reagálva döntött úgy a cég, hogy saját maga is szerepet vállal leendő munkatársainak képzésében az idén nyáron elsőként induló program keretében” – mondta el Sztankov Attila, a Laterex Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója a programról.

„A program elvégzése komoly előnyt biztosíthat a jelentkező mérnökhallgatóknak, hiszen a képzés időtartama alatt heti minimum 20 órában aktív munkát végeznek a szakterületükön, amelyért munkabér is megilleti őket. A legjobban teljesítő hallgatóknak pedig álláslehetőséget kínálnak, így azonnal vagy a tanulmányaikat követően elkezdhetik építeni karrierjüket” – fűzte hozzá Kincses Péter, a Laterex Junior Mérnök Program projektvezetője.

A Laterex Csoport 2021-es árbevétele megközelítette a 20 milliárd forintot. 2006-ban történt alapítása óta már közel 250 fő dolgozik az építőipari tevékenységekkel foglalkozó cégcsoportnál. A tulajdonosi kör operatívan részt vesz a menedzsment munkájában. Munkatársainak építőipari tapasztalata összesen x ezer év.   Az alapítás óta több mint száz kisebb-nagyobb projektet vitt sikeresen véghez a társaság. Az elkövetkező években is számos izgalmas megbízás biztosítja a stabil működést.