A múlt évben elkészült első ütem után a Nyugat-dunántúli Operatív Program turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztését célzó pályázati kiírásán nyert újabb 347,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást az önkormányzat, amelyhez önrészt sem kell vállalnia.

A fejlesztés keretében meghosszabbítják a díszburkolatú parti sétányt, és megújul a városi strandhoz vezető, pavilonsor előtti szakasz is. Az Erzsébet királyné sétány mellett turisztikai központ épül, ahol kerékpáros pihenőt és információs pontot, bűnmegelőzési irodát, büfét és pelenkázásra is alkalmas vizesblokkot alakítanak ki.

A két régi szállodaépület mögötti területet egész évben igénybe vehető, rekreációs funkciókkal látják el, műjégpályát, mobil lelátókkal kiegészített gördeszkapályát, valamint interaktív elemekkel ellátott vízi játékparkot építenek. Új attrakcióként, "érzékek kertje" néven különleges illatú és tapintású növényekből speciális park is létesül.

A több mint 20 ezer négyzetméternyi területen folytatódó felújítás keretében állítják fel Erzsébet királyné szobrát, valamint a keszthelyi olimpiai úszóbajnok, Csík Ferenc szobrát. Az idegenforgalmi szezon meghosszabbítását is szolgáló keszthelyi fejlesztések támogatási szerződésének aláírására várhatóan februárban kerül sor, a közbeszerzési eljárás ezt követően indulhat el a Balaton-parti városban.