Az államtitkár felidézte, hogy 2016-ban visszaestek az infrastruktúra beruházások, elsősorban az előző uniós költségvetési ciklus pénzügyi lehetőségeinek kifutása miatt. Ugyanakkor megindultak a lakásépítések, a kiadott új lakásépítési engedélyek száma folyamatosan nő, és az építőipari szerződésállomány is kedvezően alakul, elsősorban az építményeknél - tudósított az eseményről az MTI.

Kiemelte egyebek mellett az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését, a családi otthonteremtési kedvezményt, valamint a teljesítményigazolási szakértői szerv létrehozását, a lánctartozások csökkentését.

Lepsényi István elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozik egy építőipar jövőjét meghatározó stratégián. A kormányzat pedig dolgozik az építésügyi eljárások további egyszerűsítésén és gyorsításán is. Az ágazatban jelentkező szakemberhiány csökkentése érdekében fontos a duális képzés kiterjesztése mind a szakképzésben, mind a felsőfokú oktatásban.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy 2017-ben jelentős magasépítési munkák kezdődnek, megindul jelentős uniós pénzek kifizetése és fellendül a lakásépítés.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke kifejtette: a következő években lehet elég munkája a magasépítésnek, és ezt el is tudja végezni, nincs arra szükség, hogy külföldi generálkivitelezők jelenjenek meg - írja az MTI.

A szakszövetség elnöke a legnagyobb kihívásnak a hatékonyság javítását tartja. Úgy fogalmazott: lesz elég szakember, ha az ágazat meg tudja fizetni - ami a megrendelőktől függ -, és jó szakemberek is lesznek, ha a szakma részt vesz a képzésükben. Ugyancsak hatékonysági kérdésnek nevezte a céges beruházásokat, amelyek alkalmasak lehetnek az élőmunka kiváltására is.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója egyebek mellett kiemelte: a magyar építőipar rossz szerkezetű, túlbonyolított az alvállalkozói lánc. Scheer szerint az ágazatból 20-30 ezer munkavállaló hiányzik, miközben a becslések szerint külföldön körülbelül 40 ezer magyar építőipari szakember dolgozik. Tízből öt szakmunkást pár hónapon belül haza lehetne hozni megfelelő bérezéssel és munkakörülményekkel, de jelentősebb jövedelmekkel további 2-3 dolgozót is.

A vezérigazgató úgy látja, az építőipari cégeknek megérné küzdeni a magyar szakemberekért, mert a hazai, és főként a külföldi munkaerő betanításának költségei jelentősebbek.