Újabb csok-módosítást tervez a kormány - megszólalt Novák

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón.
K. Kiss Gergely, 2018. január 27. szombat, 12:40

Novák Katalin szerint a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.

Elmondta azt is, hogy ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei - tudósított az MTI.

Emlékeztetett, idén további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emellett pedig új támogatási formákat is bevezetnek. A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is.

Ettől az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik - igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését - ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár kiemelte, a sokféle támogatás csak akkor ér valamit, ha az érintettek tudnak is róla, ezért közérthető kiadványokon keresztül is szeretnék eljuttatni az információkat az emberekhez. A csokról, a családok által igénybe vehető támogatásokról és a köldökzsinórprogramról szóló információs füzetek a kiállítás ideje alatt elérhetők a minisztérium standján, ahol a tárca munkatársai a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK