Az elmúlt három hónap termelési helyzetének megítélése februárban - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - nem változott az előző hónaphoz képest. Lassan másfél éve egyfajta hullámzás figyelhető meg a termelési helyzet értékelésében. A nyers adatok sem mutatnak jelentős változást: februárban a növekvő és csökkenő termelésről beszámoló cégek aránya 18 illetve 25 százalék, januárban ugyanez a két arány 15 és 20 százalék volt.

A termelési helyzet megítélése egyik építmény-főcsoport esetében sem változott jelentősen. A nagyobb és közepes méretű cégek e téren továbbra is elégedettebbek, mint a kisebbek. Egy évvel ezelőtt a jelenlegihez hasonlóan értékelték a helyzetet a piaci szereplők, növekvő termelési tevékenységről 18 százalékuk, csökkenésről 25 százalékuk tudósított.

Forrás: GKI
Kép: Építőipari bizalmi indexek*, 2012-2015 (szezonálisan kiigazított adatok)*


A rendelésállományok összesített értékelése februárban, immár harmadik hónapja romlott némileg (a szezonálisan kiigazított adatok alapján).  A nyers - azaz szezonálisan nem kiigazított - adatok az előző hónaphoz képest változatlan helyzetet jeleznek: februárban a válaszadó vállalkozások 12 százaléka számolt be magas, míg 40 százalékuk alacsony rendelésállományról szemben a januári 11 és 39, illetve a 2014 februári 12 és 38 százalékkal. A mélyépítéssel foglalkozó cégek helyzete továbbra is kedvezőbb a magasépítőkénél. A nagy és a közepes méretű vállalatok is szokás szerint elégedettebbek a rendelésállományukkal, mint a kisvállalkozások.

A foglalkoztatási várakozások - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - februárban számottevően romlottak az előző hónaphoz képest. A nyers adatok csak nagyon enyhén (azaz hibahatáron belül) romló kilátásokra utalnak. A februári felmérés eredménye szerint a cégek 15 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 18 százalékuk elbocsátásokat tervezett. Januárban ugyanez a két arány 13 és 15 százalék volt.  Egy évvel ezelőtt derűlátóbbak voltak a cégek, a létszám bővítésére 18 százalékuk, csökkentésére 15 százalékuk készült.

Mi lesz az árakkal?

Februárban az árcsökkenésre számító vállalkozások kerültek határozott többségbe az áremelést tervezőkkel szemben, mindazonáltal az elsöprő többség (82 százalék) most is stabil árakra számít.

Az építőipar fejlődését korlátozó tényezők körében a kereslethiány és a vevők fizetési késedelmei kiemelkedő fontosságúak. Idén februárban a kedvezőtlen időjárás az elmúlt éveknél jobban zavarta a termelőket.