Szokolai Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: a gyerekeknek szánt élményfürdő és az új szálláshelyek építéséhez a helyi önkormányzat 600 millió forint saját forrást biztosít és 800 millió forint hitelt vesz fel. (Gigantikus uszoda épülhet)

Az előzetes számítások szerint, ötven százalékos kihasználtság mellett a várható éves árbevétel áfa nélkül csaknem 790 millió forint lesz - tette hozzá.

A projekt célja, hogy a gyermekes családoknak az egészséges életmódhoz köthető pihenési, sportolási, szórakozási lehetőséget kínáljanak, bővítve ezzel a látogatóknak kínálható szolgáltatások körét, növelve a látogatottságot. Kiemelte: kínai- és gyermekgyógyászati szolgáltatás is elérhető lesz.

A mintegy ötezer négyzetméteres komplexum a napokban lebontott téli fürdő helyén, a jelenlegi mellett épül meg - mondta, hangsúlyozva: a termálfürdő többi része a munkálatok idején zavartalanul üzemel.

A beruházás során csaknem ezer négyzetméter új vízfelülettel és mintegy nyolcvan szobával bővül a kínálat - jegyezte meg a polgármester.

Képünk forrása: Shutterstock