Július végén újabb lendületet vett az állami ingatlanok értékesítése, sorra jelennek meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). elektronikus árverési felületén a hirdetmények. Az MNV három héttel ezelőtt adott ki közleményt arról, hogy a "világjárvány miatt kialakult helyzet enyhülése után, a gazdaság újraindításával összhangban lehetőség nyílik arra, hogy folytassa a tavaly megkezdett portfóliótisztítást célzó ingatlanértékesítéseket".

(Ugyanakkor az MNV és az eladások lendülete kissé megtorpanni látszik például a Megújító 1. ingatlancsomag néven meghirdetett árveréssel, amelyen egy csomagban az egészségügyi minisztérium Arany János utcai egykori irodaházát és a budai Várban, a Szentháromság téren álló Burg hotelt kínálták együtt, 5,5 milliárd forintért megvételre, de a licitálás előtti nap, augusztus 5-én, 19 óra 55 perces dátummal váratlanul törölték az árverést. Hogy miért tette ezt a vagyonkezelő, megkérdezte lapunk, várjuk a válaszukat.)

Most ismét kalapács alá került a MÁV Zrt. egykori ötemeletes, közel húszezer négyzetméter összterületű székháza: a műemléki védelem alatt álló Budapest, VI. kerület, Andrássy út 73-75. szám alatti és az ahhoz kapcsolódó, azzal egységet alkotó Izabella utca 51. alatt található épületek. (Az ingatlanegyüttes az Andrássy út Oktogon és Kodály körönd közötti szakaszán, az út Izabella utcával és a Rózsa utcával alkotott sarkán található.) A bruttó kikiáltási ára 7 milliárd 112 millió forint. Érdekesség, hogy a már évek óta eladósorban lévő épületet - amely a MÁV vezérigazgatóságának kiköltözésével 2008 óta üresen áll - tavaly még 7,9 milliárd forintért hirdette meg az állami vagyonkezelő, de nem akadt rá vevő.

A meghirdetett ingatlanegyüttes
CímTerület* (nm)
Nettó kikiáltási ár (M Ft)
Bruttó kikiáltási ár (M Ft, 27% áfával)
Bp., Andrássy út 73-75.51164 964,06 304,3
Bp., Izabella u. 51.786636,0807,7
*tulajdoni lap szerint. Forrás: MNV

Az ingatlanra licitálóknak 1 milliárd 778 millió forint árverési biztosítékot kell letenniük augusztus 24-ig. Az árverés elindult, licitálni augusztus 26. és 28. között lehet az EAR-felületen, a licitlépcső 10 millió forint. (Az Andrássy úti épületre az MNV a magyar állam javára visszavásárlási jogot fog kikötni az adásvételi szerződésben, örökségvédelmi okból: az állam visszaveheti az épületet, ha azon a vevő olyan tevékenységet folytatna, ami a műemlék megsemmisülését eredményezheti.)

Az Andrássy út 73-75. szám alatt épület építése 1876-ban kezdődött el, Rochlitz Gyula, a MÁV akkori magasépítési osztályvezetőkének tervei alapján (ő tervezte egyebek mellett a Keleti pályaudvar csarnoképületét is). Az Izabella utca 51. alatti ingatlant 1888-ban kezdték el építeni. Mindkét épületet a legutóbb 2006-ban újították fel, részlegesen, de mára az állaguk jelentősen leromlott. A külső nyílászárók, a burkolatok és felületképzések, az épületgépészeti rendszerek és berendezések korszerűtlenek - derül ki az árverési kiírásból. Az épületek több helyen beáztak, a vezetékek hibái és az elfagyások miatt ázások is keletkeztek, a pince nedvesedik.

Az Izabella utcai épület óvóhelyként van nyilvántartva - olvasható a pályázati dokumentumban. A MÁV-székház udvarán több szintes bunkert építettek ki a 20. százak közepén. "Háborús helyzetben innen végezték volna a vasúti közlekedés működtetésének stratégiai irányítását: külön telefonközponttal felszerelt vezetői szoba is van benne" - írta 2011-es cikkében az Origo, amely képgalériát is közölt az óvóhelyről, amit a MÁV a kiköltözés előtti években irattárként használt.