Az ozorai várkastély kuriózum a hazai műemlékek között, hiszen a reneszánsz világ hangulatát tükröző épületek Magyarországon csak jelentős átépítésekkel vagy romosan maradtak fenn. Ozorán azonban a 19. században magtárrá alakított épületből helyreállítható volt a 15-16. századi reneszánsz palotaépület.

A várkastély a kora reneszánsz építészet első magyarországi megjelenése, amely az idők során szinte eredeti formájában maradt fenn, a vár térfalai is tökéletesen - az országban szinte egyedülállóan - megőrizték eredeti, 15. századi állapotukat. A vár ma egykori tulajdonosa, Ozorai Pipo életének és a lovagi kultúra, a Luxemburgi Zsigmond alapította Sárkányos Lovagrend interaktív bemutatóhelye.

Az 1,5 milliárdos fejlesztés célja a reneszánsz várkastély és a hozzá kapcsolódó területek helyreállítása, bemutatása, kulturális és turisztikai célú hasznosítása. A Pipo-várkastélyban reneszánsz élményház, valamint interaktív vártörténeti kiállítások létesülnek, rekonstruálják az egykori várárkot, a várfalakat és a táblás kerteket, a  "Kula"-kertet, valamint az Esterházy-kocsmát.

A fejlesztés eredményeként több mint ötenezer négyzetméter védelem alatt álló terület születik újjá (ebből csaknem kilencezer négyzetméter lesz akadálymentes), valamint 50 ezer négyzetméternyi park, illetve gazdasági udvar újul meg, és 10 munkahely létesül.