Egyelőre nem tolonganak a bérlőjelöltek Párisi Nagyáruházért (az egykori Divatcsarnok épülete). Az egykor szebb napokat megért áruházban működött az Alexandra könyvterjesztői hálózat legszebb üzlete és kávézója.

Az Andrássy úti pazar épület jelenlegi tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy az Alexandra által egykor bérelt területek (1700-1800 négyzetméter) hasznosítására folyamatosan keresik a lehetőségeket, azonban eddig nem sikerült megfelelő bérlőt találniuk. Tavaly nyáron egy amerikai produkcióban készülő film több jelenetét forgatták itt (Red Sparrow), azóta a helyiségek kiürítése és felújítása zajlik.

Az épületben működik a két felső szintet bérelve az IBM Lab nevű cég (korábbi nevén Ustream).

Felújítás után újranyitják a Lotz-termet

Az áruház hátsó traktusában található Lotz-teremben működött éveken át a főváros egyik legfelkapottabb kávézója, a Book Café. A külföldiek által is sűrűn látogatott hely szintén zárva van, de várhatóan hamarosan megnyílik. A falfelületek hibáit a restaurátorok kijavították, és a parkettát is felújították. Folyamatban van a falikarok cseréje, mivel a korábbiak a szakszerűtlen égőválasztás miatt tönkrementek. A tulajdonos közlése szerint a " 2008-as átadás óta a Lotz-teremben nem volt nagytakarítás, a falak, párkányok, stukkók, csillárok rendkívül porosak, fénytelenek. Az újranyitás előtt szándékunkban áll az erre vonatkozó munkálatokat elvégeztetni, illetve a jövőben ezt rendszeressé tenni".

A tulajdonosnak az a szándéka, hogy a Lotz-terem továbbra is kávézóként vagy hasonló vendéglátó funkcióval működjön, az áruházi részben pedig az épületnek és környezetének megfelelő, színvonalas üzlet nyíljon. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy átmeneti időre - a hosszú távú megoldás megtalálásáig - a helyiséget más funkcióval is hasznosítják.

Osztrák milliárdos vette meg

Az épület új tulajdonosa a Divatcsarnok Projekt Kft., amelynek budapesti vezetője és az igazgatóság tagja Habsburg-Lotharingiai Mihály, József főherceg ükunokája. A cég 2016 október végén vásárolta meg az Andrássy úti szecessziós áruházépületet a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanos cégétől. A Divatcsarnok Projekt Kft. tulajdonosa Max Turnauer osztrák milliárdos. A Turnauer család a Constantia Industries AG révén került Európa leggazdagabbjai közé - írta korábban az Átlátszó.

A Párisi Nagyáruház épület iránt (amely korábban a szintén becsődölt Orco ingatlanfejlesztő csoport tulajdonában volt) nemzetközi cégek is komolyan érdeklődtek. Értesüléseink szerint néhány évvel ezelőtt a francia Lafayette áruházlánc tervezett itt budapesti egységet nyitni, de az üzlet a műemlékvédelmi előírások miatt végül meghiúsult.A nyitóképen a Lotz-terem, egykori Book Café kávézója látható, forrás: MTI Fotó/Honéczy Barnabás.