A fejlesztés keretében korszerű felszereltségű színházat, valamint egy, a kőfejtő és környezete múltját bemutató témaparkot alakítanak ki. Emellett egy turisztikai információs fogadóépületet is építenek. Sopron önkormányzata 317 millió forintos önrésszel járult hozzá a beruházáshoz, a fennmaradó 1,68 milliárd forintot uniós pályázaton nyerték el - közölte az MTI.

Baltigh Márta, Fertőrákos független polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy számítanak a projekt sikerére, már csak azért is, mert amióta zárva tart a kőfejtő, jóval kevesebb turista érkezik a településre. Hozzátette: sikereket várnak a Fertő-tavat körülfogó kerékpárút kezdődő építésétől, amely később további látogatókat hozhat.

A fertőrákosi kőfejtőt már a rómaiak használták, az onnan kibányászott mészkőből építették Scarbantia (a mai Sopron) falait. A fertőrákosi mészkő a 19. században vált igazán népszerű építőanyaggá, abból emelték egyebek között a városházát, illetve a Szépművészeti és Természettudományi Múzeumot Bécsben, a székesegyházat Győrben és több középületet Sopronban. A csaknem hetven éve megszűnt bányaművelés nyomán óriási katlan és a felszín alatt lenyűgöző méretű termek labirintusa alakult ki. Ebben a páratlan természeti környezetben nyílt meg a Barlangszínház az 1970-es évek elején.