A Szabadság tér Hódmezővásárhely társadalmi, fizikai, gazdasági szempontból is leszakadással fenyegetett településrésze: a lakásállomány leromlott, kevés a közösségi funkciót betöltő tér - mondta Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn, a beruházási elképzeléseket bemutató sajtótájékoztatón.

Az önkormányzat ezért egy átfogó felújítási programot dolgozott ki, amely a Szabadság téren és környékén lakók életének szinte minden területén érezteti majd hatását: megújulnak az otthonok, az utak, parkok, a játszóterek, a piac, az iskola, a sportcsarnok, és a templom, a parókia is - hangsúlyozta a polgármester.

A rekonstrukciós munkák mintegy 900 millió forintos összköltségéből csaknem 700 millió forintot fedez pályázati támogatás. A tervek szerint 2013 elején elkezdődő beruházás 2014 végére készülhet el.