A Napi Gazdaság cikke

A megyei jogú városok funkcióbővítő és szociális célú városrehabilitációs fejlesztései kiemelt projektek keretében valósulhatnak meg. Közéjük tartozik Nyíregyháza is, ahol az elnyert több mint 1,8 milliárd forint uniós támogatással és közel 640 millió forint önrésszel a belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése kezdődött meg 2008 decemberében. A beruházás során 2011 júniusára megújul számos középület, utca, tér és park, kerékpárutak épülnek, jelzőlámpás csomópontokat alakítanak ki, a második ütemben pedig felújítják a Búza téri piaccsarnokot.

Miskolc uniós források segítségével már az elmúlt években elindította belvárosának rehabilitációját. Eddig - 1,6 milliárd forintból - elkészült a Szinva terasz, a sétálóutcaként átalakított Déryné utca, teljesen megújult a Hősök tere, valamint több főutcai épület homlokzata. A borsodi megyeszékhely tavalyi sikeres pályázatának eredményként újabb 5,5 milliárd forintot fordíthat belső magjának felújítására, vagyis a "város szíve" program folytatására.

A helyhatóság és konzorciumi partnerei (MIK Zrt. Régiópark Miskolc Kft., Belvárosi Református Egyházközség, Avasi Református Egyházközség, Szimbiózis Alapítvány) által biztosított önrész ebből 1,4 milliárd, az uniós forrás pedig 4,1 milliárd forintot tesz ki. A nagyszabású rehabilitációs program célja, hogy - turistákat, befektetőket vonzó, az ott élő lakosoknak pedig XXI. századi életteret biztosító - európai szintű belvárosa legyen Miskolcnak. Ehhez pedig az kell, hogy a belvárosban bővüljenek, korszerűsödjenek a kereskedelmi, turisztikai és kulturális szolgáltató helyek és közösségi terek, javuljanak a közlekedési és parkolási feltételek.

Számos kisebb-nagyobb település is városmegújító terveket dédelget. Közéjük tartozik a Vas megyei kistérségi központ, Szentgotthárd is, ahol már szintén elindultak a fejlesztések. Nyolcvanmillió forintból renoválták a ciszterci barokk templom külső "arculatát", az év közepére várhatóan befejeződik a 300 millió forintos költségű mediterrán élményfürdő bővítése is, ami központi forrásokból valósul meg. Még idén 50 millió forint uniós segítséggel megújul a lepusztult Liget park, ahol korszerű játszóteret, pihenőparkot és zölddel övezett sétányokat alakítanak ki, 30 millió forintból pedig - amihez szintén sikerrel pályáztak uniós pénzre - Farkasfa városrész ivóvizének minőségét javítják.

Januárban a Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban című pályázatra adták be a jelentkezést, amelynek sikeres elbírálása esetén elindulhatna Szentgotthárd központjának rehabilitációja. A programhoz civil és vállalkozói partnerek is csatlakoznának. A benyújtott pályázati anyagban - amelynek elbírálása márciusban várható - szerepel a polgármesteri hivatal felújítása, a szolgáltatások helyszíneinek korszerűsítése, a helyi színház és egyéb kulturális létesítmények funkcióbővítése, akadálymentesítése, játszóterek, közterületek fejlesztése, parkolóhelyek bővítése, belső útszakaszok megújítása, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása. Mindezen tervezett ingatlanfejlesztések során szem előtt tartják a fenntartható területhasználati elveket, az esztétikus, környezetbe illeszkedő és minőségi műszaki, valamint energiahatékony megoldásokat. A beruházások várható összköltsége csaknem félmilliárd forint, amelyből a helyhatóság önrésze megközelíti a 84 milliót, a többit pályázati forrásból remélik.

A tervek szerint 2014-ig újjászülethet Szentes központja is, aminek megvalósításába - ha sikeres lesz a közelmúltban benyújtott belváros-rehabilitációs pályázat - a magánszféra is "beszáll". A helyi Kurca-híd felújítása rövidesen elkezdődik, a remélt uniós támogatással pedig középületek, utcák, parkok kapnak új arculatot. Kisteleken a napokban indult el a városközpont-fejlesztési projekt: itt első lépésként a művelődési központ alapkövét rakták le. A teljes beruházás értéke meghaladja a 820 millió forintot, amelyből 665 millió forint uniós támogatás, a többi önerő.