Váltás a lakáspiacon - búcsú a tervasztalos vásárlástól

Nagyjából hat évet zuhant a fővárosi újlakás-piac a 27 százalékos áfa visszatérése, a koronavírus-járvány, illetve a beharangozott kedvezményes rozsdaövezeti áfa okozta kivárás miatt. Az első félévi számok a 2014-es évet, a tetszhalál állapotából épp hogy éledező piac képét, a 2016-ban bevezetett, a kínálatot és a keresletet is azonnal felpörgető intézkedések előtti időszakot idézik - áll az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérkép elemzésében.
Szepesi Anita, 2020. július 13. hétfő, 11:27
Fotó: Pixabay

Idén június végéig alig 1800 új társasházi lakás talált vevőre a fővárosban, aminél legutóbb 2014 második félévében volt kisebb a kereslet, míg az elmúlt négy évben rendre 3-5 ezer között alakult a hathavi mutató. Mindeközben a már átadott, de eladatlan lakáskészlet ugyancsak 2014 végét idéző volumenre, 850 lakásra duzzadt az elmúlt időszakra jellemző 2-400-as szintről. Egy harmadik fő mutató, a 2020 első hat hónapja alatt újonnan piacra kerülő lakások száma a kereslettel éppen lépést tartva, ugyancsak 1800 körül alakult. Ez ugyancsak 5-6 évvel ezelőtti mélységet idézi, azóta viszont többször meghaladta az ötezret is.

A tavalyi lassulás után idén már komolyan befékeződött a piac. Az első csapást a MÁP+ tavaly nyári bevezetése okozta, majd főszabályként visszatért a 27 százalékos áfa, ami az előrehozott vásárlások miatt eleve lassú évkezdetet vetített előre. Ezután érkezett  a járvány, az összes evidens forgalomcsökkentő hatásával. A legfrissebb fék a tavasszal beharangozott kedvezményes, 5 százalékos rozsdaövezeti áfa, ami várhatóan ősz közepéig-végéig kivárásra készteti a potenciális vevőket - sorolta a lassulás okait Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője. A mostani helyzet azonban közel sem drámai, a 2009 és 2013 közötti időszakban rendre kedvezőtlenebbek voltak a mutatók - hangsúlyozta a szakértő.

Az OTP Jelzálogbank jelenleg közel 420 értékesítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb budapesti projektet tartalmazó adatbázisa szerint a legtöbb, 700 lakást a XIII. kerületben adták el az első félévben. Ettől jócskán lemaradva, 100 és 200 lakás között a XIV., IV. és IX. kerületek következnek.

Nem vesznek már tervasztalról lakást

Az eddig rendre az élbolyba tartozó VIII. és XI. kerületek viszont most épp hogy kimaradtak ebből a csoportól. Az előző évekhez képest szembetűnő a tervasztalról történő vásárlás visszaesése, így akár többtucatnyi lakás is megmaradhat még átadás után egy nagyobb projektben.

Ennek megfelelően a beruházók is egyre gyakrabban kezdik az értékesítést csak az építkezés előrehaladott állapotában - amikor is nem mellesleg magasabb árakat is tudnak elérni.

Az azonnal költözhető eladatlan készlet is a XIII. kerületben a legtetemesebb, mintegy 200 lakásos. Ettől a XI. kerület alig pár darabbal marad el, s a dobogóra még a III. kerület fért fel 90 lakással. A 850-es már átadott készlethez közel ötezer építés alatt álló eladatlan lakás adódik; ennek nagyjából negyede szintén a XIII. kerületben.

Az OTP adatbázisa szerint idén a tavalyi 8700-nál is 20 százalékkal több, 10 ezer feletti társasházi lakás átadása várható Budapesten, ennek 60 százaléka három kerületben, a XIII.-ban, a XI.-ben és a XIV.-ben. (Ez nem ugyanaz a mutató, mint a KSH által közölt használatbavételi engedély, hanem a lakások építésének beruházói, értékesítői adatközlés szerinti befejezését veszi alapul.) A várakozások szerint 2021-ben ez a volumen megfeleződhet.

Sietni kell a beruházóknak

Bár az a jellemző, hogy az év közbeni tervekből végül akár ezres nagyságrendben tolódnak a következő évre az átadások, idén erre kisebb mozgástere van a beruházóknak. A jövő évtől ugyanis csak azok az épületek kaphatják meg Magyarországon a használatbavételi engedélyt, amelyek megfelelnek az Európai Unió energiahatékonysági követelményeinek (kulcsszavakban: legalább BB energiatanúsítvány, közel nulla energiaigény, legalább 25 százalékban megújuló energia használat).

Azok a beruházók, akik a jelenleg építés alatt álló projektjeiket még nem az új energiahatékonysági feltételeket figyelembe véve tervezték, most lényegében versenyt futnak az idővel, hogy a használatbavételi engedélyt december 31-éig megkaphassák - jegyzete meg Valkó Dávid.

Mit hoz a rozsdaprogram?
A legfrissebb információk szerint ősz folyamán két lépcsőben készül majd el "Városi Otthonteremtési Program" néven a rozsdaövezeti lakásépítést, lakásvásárlást és -bérbeadást támogató program. A részletek megismeréséig mind a vevők, mind a beruházók kivárnak az érintett területeken, illetve a már itt építés alatt álló projektek értékesítésében is. A program beindulásának hamar piacélénkítő, városfejlesztési, munkahelyteremtési és gazdaságélénkítő hatása lehet. Az egykori ipari övezetek a piac által is fejlesztésre érdemesnek tartott - nagyrészt a III., IV., IX., X., XI., XIII. és XIV. kerületi - területeinek támogatott beépítése önmagában is kellő lendületet adhat a főváros újlakás-piacának, emellett segíthet az egymilliós limit alatt tartani a fővárosi árakat.

HOZZÁSZÓLÁSOK