Az előterjesztésnek csak a címe volt nyilvános, a javaslat benyújtója Böröcz László Fidesz-KDNP-s alpolgármester volt. A képviselőtestület úgy döntött, hogy az önkormányzat felbontja a Rogán Antal polgármestersége idején, 2008-ban 50 évre kötött, 2058. október 31-ig szóló szerződést a Csipak érdekeltségébe tartozó, ciprusi hátterű Immobilia Zrt.-vel.

Az ügy előzménye - írja az Origo -, hogy az önkormányzattal 1995 óta kapcsolatban álló Csipak Péter cége a helyi szállodákkal együtt, saját forrásból felújíttatta a Deák Ferenc utcának a Vörösmarty tértől a Deák térig húzódó szakaszát, beleértve az útburkolatot és a házak homlokzatát is. Az Immobilia részéről több százmilliós befektetéssel megvalósított rekonstrukcióért cserébe az önkormányzat átengedte a cégnek a Deák Ferenc utca mintegy 500 négyzetméteres felületét.

Ezt a közterületet Csipakék hasznosíthatták, miközben az utcába világhírű cégek üzleteit költöztették, létrehozva a Fashion Streetet. A közterület-használatért Csipakék fizettek az önkormányzatnak: az első néhány, kedvezményes év után évi mintegy 50 milliót.

Csipak Péter vagyonát a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadvány 2010-ben még 16 milliárd forintra becsülte, ez 2012-re 8 milliárdra csökkent, azóta pedig az üzletember nem került be a száz legmódosabb közé (a limit 2015-ben 6 milliárd forint volt).

A képviselő-testület kormánypárti többsége megszavazta az előterjesztést, s velük szavazott az Origo szerint az LMP képviselője is. Nem nyomott gombot az MSZP-s Steiner Pál és az Együtt-képviselő Juhász Péter, mivel szerintük nem kaptak teljes körű tájékoztatást az előterjesztéshez.

Az Origo úgy tudja, arra hivatkozva bontott szerződést az önkormányzat, hogy a megállapodásban az Immobilia által vállalt vásárok, vendéglátós teraszok nem a kiemelt közterülethez méltó színvonalúak a Fashion Streeten.

Megszólalt a cég

Időközben az Immobilia Zrt. közleményt adott ki. Eszerint a cég hivatalosan még nem értesült a sajtóban megjelent képviselő-testületi döntésről. A sajtóban hírek valósnak bizonyulnak, úgy azt megvizsgálják és a szükséges jogi lépéseket megteszik.

A zrt. 2008, azaz a megállapodás kezdete óta az önkormányzat helyett a saját költségén gondoskodik a kerület tulajdonában álló közterület napi takarításáról környezetének rendszeres karbantartásáról, folyamatos felújításáról. A társaságunk legutóbbi fejlesztése a karácsonyi díszvilágítás teljes megújítása volt 70 millió forint értékben - írta a cég.