A Napi Gazdaság cikke Mintegy 6,3 milliárd forint értékű, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. (BFVK) által értékesítésre meghirdetett ingatlancsomag pályázati határideje jár le 15-20 napon belül. A kínálatban jellemzően már a többedik értékesítési körüket futó ingatlanok találhatóak, köztük egy kéthely-sáripusztai, egy tordasi és egy szőlősgyöröki kastély. Ebben a körben keresnek vevőt a 813 millió forintra értékelt II. kerületi Jurányi utcai, a 410 milliós Szépvölgyi úti, valamint a 366 millió forintra tartott Hernád utcai középiskolákra is. A 6,3 milliárdos csomagot rövidesen követő újabb körben megjelenik három, Hajógyári szigeti Álomsziget-beruházás szomszédságában fekvő telek, valamint a Bécsi út 343. alatti terület - mondta a Napinak a vagyonkezelő vezérigazgatója. Bár Gál Csaba szerint a befektetők érdeklődése lassan élénkül, igazi változást csak a finanszírozók stratégiájának megváltoztatása hozhat. A héten tárgyalja a fővárosi közgyűlés a Flórián téri üzletközpont értékesítését, amelyre egy érvényes ajánlat érkezett. Ha a pályázatot eredménytelennek minősítik, elképzelhető, hogy az új kiírásban már az üzletközpont előtti parkoló is az ajánlat részét képezi majd (ha sikerül azt közterületből átminősíteni az üzletközpont részévé). Folynak a tárgyalások a Bakáts téri Schöpf-Merei kórház újrahasznosításáról, amelyben a ferencvárosi önkormányzat rendezkedne be ingatlancserés ügylet során.