"Elutasították a kérelmünket" - idézi a portál Márki-Zay Pétert, aki azt kérte a Miniszterelnökségtől, hogy a hódmezővásárhelyi Csengettyű közben levő 210 lakásból a panelprogram keretében megürült lakásokat adják át a városnak.

Még ősszel döntött úgy a vásárhelyi fideszes többségű közgyűlés, hogy a tízemeletes lakóépületet az úgynevezett minta panelprogram keretében átalakítják, ennek egyik lehetséges módja pedig az, ha a felső emeleteket visszabontják. A terv szerint a lakások értékét megbecsültetnék, majd a megállapított árat állami forrásból kiegészítették volna lakás vásárlása esetén 10, magánház vásárlása esetén pedig 12 millió forintra. Minden költséget az állam áll, így lényegében a tulajdonosi jogok is azt illetnék meg a sikeres értékesítések után.

A lakók azt kifogásolták, hogy a helyi rendelet nem tisztázza az örökölhetőséget, illetve többeknek nem tetszett, hogy a lepukkant lakások után is 10, illetve 12 millióra egészíti ki az állam a pénzt, amelyen a kiköltözők ingatlant vásárolhatnak. Mindeközben az önkormányzat különböző fórumokon azt hirdette, hogy mégsem bontják vissza a tízemeletes épületet, és kizárólag önkéntes alapon lehet megkötni a szerződéseket. Az önkéntesség most is feltétele a csereprogramnak, de ahogy a Márki-Zaynak kiküldött válaszlevélből kiderül, a visszabontás tervét nem törölte senki. A polgármester pedig azt tervezte, hogy a lassan megüresedő lakások bérbe adására engedélyt kér a programot kezelő Miniszterelnökségtől.

Képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock