Miután a tulajdonos háza leégett - a szerződésben meghatározott határidőn belül - a kárát bejelentette a biztosítónak. Az ingóságok kárértékében meg is állapodtak, de a tulajdonos kevesellte az ingatlanban (a házban) esett kárért felajánlott kártalanítást, ezért perelt. A per során - a jogi szaknyelvet használva - peren kívül megállapodtak az összegben, amit a biztosító áfás, míg a tulajdonos áfa nélküli (nettó) árként értelmezett. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogesetben már az újjáépítés költségének az áfáját kérte a biztosítótól a tulajdonos.

Az elsőfokú bíróság meg is ítélte a 7 millió forint áfát. A biztosítási szerződésben az szerepelt, hogy a károsultnak elegendő bemutatnia az újjáépítés költségvetését, nem kell minden anyagról és munkadíjról számlát prezentálnia. Miután a tulajdonos nem igényelheti vissza az áfát, azt a biztosítónak meg kell fizetnie, akkor is, ha nincs mindenről számlája.

A biztosító fellebbezett és a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében az áfa összegét 4,5 millió forintra szállította le. Abból indult ki, hogy a peres felek jogviszonyát a közöttük létrejött vagyonbiztosítási szerződés rendelkezései alapján kellett elbírálni. Ennek különös feltételei szerint a biztosító a káridőponti új értéken számított helyreállítás költségeit köteles megtéríteni, melynek alapja a károsodottal azonos nagyságú, kivitelezési és minőségű épület építési költsége. Ebből arra a következtetésre jutott a másodfokú bíróság, hogy a biztosító szolgáltatása szempontjából nincs jelentősége az eredeti kivitelezési költségeknek, valamint annak sem, hogy a megsemmisült épületet a felperes ténylegesen újra megépítette-e. Ehelyett annak tulajdonított jelentőséget, hogy a biztosító még 2010-ben levelében tájékoztatta a tulajdonost arról, hogy a biztosítási törvény módosítása miatt, az áfaköteles szolgáltatást csak számla alapján térítheti meg. Tehát csak annyit, amennyiről számla van.

A tulajdonos a Kúriától kért felülvizsgálatot, ahol is nyert, a legfőbb bírói fórum az elsőfokú ítéletet hagyta helyben. Ítéletében kitért arra, hogy a biztosítási törvény szerint a biztosító szolgáltatási kötelezettségének közvetlen jogi alapja maga a biztosítási szerződés teljesítése, a szolgáltatásának a tárgya pedig a biztosítási összeg megfizetése. Ez csupán közvetett módon - a biztosítási szerződésben rögzített ügyleti feltételeken keresztül - áll összefüggésben a biztosítási esemény károsító hatásával, valamint az abból származó következmények kiküszöbölésével vagy elhárításával.

Ebből a kötelezettségből okszerűen az következik, hogy - a biztosítási szerződés eltérő rendelkezésének hiányában - a biztosított a biztosítási összeget szabadon felhasználhatja, azt nem köteles a biztosítási esemény következményeinek kiküszöbölésére fordítani. Miután a szerződésben is ez szerepelt, a biztosító köteles az áfával növelt összeget kifizetni, a tulajdonos pedig dönthet úgy, hogy ebből helyre állítja az épületet, vagy másra használja fel a pénzt. Például eladja a leégett házat és a vételárból, valamint a biztosító által fizetett pénzből újat épít, vagy másikat vásárol - de ezt már csak mi tesszük hozzá.