A belvárosban gyakran dolgozó, gödöllői székhelyű Penta Általános Építőipari Kft. nyerte meg versenytárs nélkül az V. kerületi önkormányzat közbeszerzését a Vörösmarty térhez csatlakozó utcák megújítására, nettó 460 millió forintért - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Erre egy tavaly júniusban megkötött keretmegállapodás adott lehetőséget: akkor két jelentkező (a Penta és a Vianova 87 Zrt.) közül a Pentát választották ki a belvárosi "közterületek és különféle mélyépítési körbe tartozó építmények építési, felújítási munkáinak ellátására", két évre nettó ötmilliárd forintért. Ennek keretében jutott most munkához a cég.

Az állam támogat

A Vörösmarty tér és környékének felújításáról május végén döntöttek, a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi hozzájárulását adta a munkákhoz a projektgazda V. kerületi önkormányzatnak. A beruházást teljes egészében a kerület finanszírozza belügyminisztériumi támogatásból, bruttó 1,6 milliárd forintból. (A Belváros összesen 3,2 milliárdot kap a kormánytól utak, közterületek felújítására egy 2016. december 22-i kormányhatározat alapján.)

A főváros emblematikus terének rekonstrukciója - amelynek során a teret is újraburkolják - várhatóan több ütemben, a jövő év augusztus végéig eltart - írta a fővárosi közgyűlési döntést követően az MTI. Az akkori tervek, illetve ígéret szerint a területen több fát is ültetnek, a Vörösmarty szobor körül pedig gyepes felület alakítanak ki.

"A felújítás célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok közműellátásának előkészítése - állt a közgyűlési előterjesztésben. A kivitelezést szüneteltetni kell az adventi-karácsonyi vásár és a húsvéti vásár miatt kettő, illetve másfél hónapig.

Új gránit díszburkolat

A Vörösmarty tér csatlakozó utcáinak megújítására szeptember 20-án kötött szerződést az önkormányzat a kivitelező Pentával. A cég feladata az utcák faltól falig történő (útpálya és járda) burkolatának rekonstrukciója - új gránit díszburkolat építése -, ez magába foglalja a vízelvezetés megújítását, a közműkiváltási munkálatok elvégzését, a vásárokat és teraszokat kiszolgáló közmű alépítmények bekészítését - olvasható a közbeszerzési tájékoztatóban.

Az érintett utcák:

  • Deák Ferenc utca Vörösmarty tér és Bécsi utca közötti szakasza (612 négyzetméter)
  • Deák Ferenc utca Vörösmarty tér és Apáczai utca közötti szakasza (1009 négyzetméter)
  • Harmincad utca (675 négyzetméter)
  • Vigadó utca (860 négyzetméter)

A tér megújításának tervezésére a belvárosi önkormányzat tavaly szeptemberben a Város-Teampannon Kft.-vel szerződött nettó 82 millió forintért.

A kép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán.