Szakáli István Loránd emlékeztetett rá, hogy a kormány 2017-ben elfogadta az Önálló Zártkerti Programról (ÖZP) szóló határozatot, amelynek értelmében 2018-tól évi kétmilliárdos keretösszegre lehet pályázni a zártkertek rendbetételére.

Az FM 2014-ben elvégzett felmérése szerint az országban 200 ezer hektár zártkerti terület van, ami 1 millió 150 ezer földrészletet, apró, nadrágszíj-parcellát jelent. A zömében az 1960-as, 1970-es években a települések külterületi részein kiosztott parcellák nagy része elhanyagolt, parlagon hagyott terület, sok esetben még a tulajdonosuk sem azonosítható.

Az ÖZP pályázata lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a tulajdonviszonyok tisztázására, az alapinfrastruktúra kialakítására, a meglévő utak fejlesztésére, a vízrendezésre, a zártkertek mezőgazdasági funkciójának fejlesztésére - ismertette a helyettes államtitkár.

A kétmilliárdos évi keretösszeg kizárólag nemzeti forrás, a támogatási intenzitás 100 százalék, s a nyertesek a 10 millió forint maximálisan pályázható összeg 75 százalékát előlegben felvehetik.

A január 31-ig pályázható források iránt nagy az érdeklődés: eddig 656 pályázati dokumentum kitöltését kezdték meg az önkormányzatok.

Fotó forrása: StockSnap.foto