Ingatlanpiaci szakértők szerint a nagybefektetőket, ingatlanalapokat nem bizonytalanítják el az elmúlt egy hónap utcai eseményei, ám az elsősorban lakásokba fektető külföldi magánszemélyek reakcióját illetően már nem egységes a szakma álláspontja. Robert Snow, a GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Rt. magyarországi vezetője szerint a külföldi médiában megjelent híradások egyértelműen hatással vannak a befektetőkre.

Az események elbizonytalaníthatják, sőt akár el is ijeszthetik a vásárlókat – ért egyet ezzel Szili Balázs, a Prestige-csoport marketingért és értékesítésért felelős igazgatója. A szakember a NAPI Gazdaságnak elmondta: általában heti 20-25 megkeresést kapnak a csoport beruházásai iránt érdeklődő külföldi befektetőktől. Ez a szám az elmúlt időszakban a duplájára emelkedett, ám most főleg arra kíváncsiak a jelentkezők, hogy a zavargásoknak milyen hatása lehet befektetéseikre, illetve általában az ingatlanpiacra. Igyekeznek megnyugtatni partnereiket, de így is érezhetően nehezebb az új ügyfelek felhajtása; vannak olyan vevőik is, akik korábban hosszú távú befektetésben gondolkoztak, most azonban már rövidebb kifutással számolnak.


Szili Balázs szerint a CNN-en látott október 23-i képek legalább annyit ártottak az országnak, mint amekkora érdeklődést generált korábban George Bush látogatása. (Az amerikai elnöknek a Citadellán elhangzott beszédét százmilliók láthatták, s utána két hét alatt a duplájára nőtt a dunai panorámás lakások iránti érdeklődés.) A Prestige-csoport szerint ha hosszabb távon nem is, rövidebb távon elpártolhatnak Magyarországtól a befektetők. Az Engel Group is úgy látja, hogy csak rövid távon befolyásolhatják az ingatlanpiacot a világsajtót bejáró képek.
Erdős Ildikó, a cég marketingigazgatója elmondta: nem a tüntetések és zavargások okolhatók azért, ha kevesebb lesz a befektető Magyarországon, sokkal inkább az, hogy egyre többen terjeszkednek kelet felé, beleértve a rövidesen EU-tag Romániát és Bulgáriát.

Az ingatlanfejlesztőknél kevésbé borúlátóak a közvetítők, szerintük az eseményeknek nem lesz különösebb hatása a szektorra. Mozsár István, a luxusingatlanok közvetítésével foglalkozó német Engel & Völkers magyar cégének vezetője elmondta: Magyarországon a külföldiek elsősorban befektetési céllal vásárolnak lakást, nem akarnak odaköltözni, így számukra sokkal fontosabb az ország gazdasági teljesítménye és az elérhető hozam, az olyan átmeneti kellemetlenségek, mint egy utcai demonstráció, nem izgatják őket. Mozsár szerint egyébként a külföldi reakciók sokkal visszafogottabbak, mint a magyarországiak, amit az magyaráz, hogy Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban az ilyen megmozdulások nem számítanak újdonságnak. Valkó Dávid, az Otthon Centrum Rt. vezető elemzője ugyancsak legfeljebb rövid távú hatást tart elképzelhetőnek, vagyis hogy a külföldi magánszemélyek kivárnak vásárlásaikkal. Murányi Ákos, a Duna House Kft. vezető elemzője szerint inkább a mobilabb bérlakáspiacon okozhatnak visszaesést az elmúlt egy hónap eseményei, de ott is csak rövid távon.

Az ingatlanbefektető társaságok néhány hétnél sokkal hosszabb távra terveznek, így esetükben biztosan nem kell elbizonytalanodásra számítani – mondta lapunknak Salamon Adorján, az Eston International Rt. elnök-vezérigazgatója. Jó példa erre a tavalyi párizsi erőszakhullám, amely jóval súlyosabb volt, a befektetők mégsem írták le a francia fővárost. Egy elhúzódó válság, az ebből fakadó belpolitikai bizonytalanság már más helyzetet hozna, hiszen befolyásolná a pénz- és tőkepiacokat is. Ez azonban jelenleg nem valószínű – tette hozzá Salamon. Megingást mindössze a hotelpiacon tart elképzelhetőnek az elnök-vezérigazgató, de a szobafoglalások visszaesése szerinte nem lesz tartós, legfeljebb egy negyedév statisztikáját ronthatja le.

Trexler Ferenc, a DTZ Hungary Kft. ingatlanbefektetési tanácsadója úgy véli, azok a befektetők és fejlesztők, akik már Magyarországon vannak, a mostani történések miatt nem hagyják el a piacot, az új belépőket pedig jobban érdeklik az ország gazdasági mutatói. Mivel a beruházók egy kalap alá veszik a régiót, elképzelhető, hogy egy hasonló adottságú budapesti, prágai vagy pozsonyi irodaház közül most egy új belépő inkább a szlovák fővárosban fektetné be pénzét, de ilyenről Trexlernek egyelőre nincs tudomása. A zavargásoknál sokkal nagyobb hatásuk volt/van az ingatlanpiacra a kormány megszorító intézkedéseinek: egy külföldi befektető például a vásárlóerő várható csökkenése miatt lépett vissza az egyik budapesti bevásárlóközpont megvásárlásától.

Az utcai összecsapások Budapesten elsősorban a belvárosi parkolóházak forgalmára voltak hatással, ám ott sem mindenhol. A Bazilika mélygarázsban például az elmúlt egy hónapban jelentősen emelkedett az érdeklődök száma, és a korábbiaknál több autót hoztak le éjszakára - jellemzően az értékeseket -, a forgalomnövekedés összességében 10 százalék körüli lehet. A Szabadság téri Lipót mélygarázsnál arról tájékoztattak, hogy a havi bérletet vásárlók száma is megnőtt, de különösen a heti- és a napijegyekből származó bevétel ugrott meg. Az új bérlők között egyaránt megtalálhatók az olcsóbb és drágább autók tulajdonosai. A néhány méterrel távolabbi Bank Center garázsában nem nagyon jelentkeztek új ügyfelek: október 23-án például mindössze két új autó jelent meg. Nem számoltak be érdemi növekedésről a Corvin parkolóházban sem, ott ez inkább augusztus 20-a után volt tapasztalható, amikor is a hatalmas vihar után váltak keresetté a fedett parkolási lehetőségek.

A lakásvásárlásnál figyelembe vett számtalan szempont közül az egyik a környék biztonságossága. Egy ingatlan beárazásakor a terület állapota (ide tartozik többek között a közbiztonság is) igen sokat nyom a latban, Józsefváros néhány elmaradottabb részén például alig 150-170 ezer forintos négyzetméteráron lehet eladni a lakásokat, pedig a kerületben az átlagár 228 ezer forint - mondta lapunknak Murányi Ákos, a Duna House Kft. vezető elemzője. A labdarúgópályák közelében lévő lakások árában is meglátszik, hogy a környéken élőknek el kell viselniük a szurkolók randalírozását. Murányi azonban nem számít arra, hogy az elmúlt hetek eseményei rontanák az érintett területek megítélését, így például az igen drágának számító Kossuth téri lakások a tüntetések miatt nem veszítenek értékükből, az átmeneti kellemetlenségeket a belváros pozitív adottságai bőven kompenzálják.