Az egykori szakmai érdek-képviseleti szervezet, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) 2013 szeptembere óta áll felszámolási eljárás alatt. A magyar kormány a MTESZ-t 2013 novemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette, így annak felszámolását az állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. bonyolítja le, amely most több értékes ingatlan eladására írt ki pályázatot. Az ingatlanokra az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül szeptember 23. és október 28. között lehet ajánlatot tenni.

(Az 1948-ban alapított, kiemelten közhasznú MTESZ mintegy negyven tagegyesületet ölelt fel, százezres tagsággal; célja a reálértelmiség továbbfejlesztése, a tagegyesületek közös szakmai-tudományos fejlődésének előmozdítása, közös érdekeik képviselete és a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazásának segítése volt.)

Kétmilliárdos tartozás

A felszámolás eljárás alatt a MTESZ-szel szemben bejelentett hitelezői igények összege meghaladta a kétmilliárd forintot. A hitelezők között jelentős számú volt munkavállaló szerepel elmaradt bérköveteléssel, sok az ingatlanokhoz kapcsolódó közüzemi szolgáltatás-üzemeltetés kapcsán bejelentkezett hitelező is - válaszolta lapunk kérdésére Veres-Bocskay Katalin felszámolóbiztos. A hitelezők közt van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is, amely a felszámolást megelőzően értékesített MTESZ-ingatlanok vételárral történő elszámolás elmulasztása miatt nyújtott be csaknem félmilliárd forintos igényt. Jelentős összegű követelést jelentett be az adóhatóság, valamint pénzintézetek is.

A MTESZ adósságállománya a szövetségi tanács 2013. februári ülésére készített előterjesztés szerint is meghaladta az 1,6 milliárd forintot. (Egyenként százmilliós nagyságrendű kötelezettség állt fenn a magyar állammal, az adóhatósággal, bankokkal, a szállítókkal és a tagegyesületekkel szemben.) Központi költségvetési és egyéb támogatást nem kaptak, bevételük tagdíjakból, ingatlan-bérbeadásból és -eladásból származott, de a kiadások évek óta meghaladták bevételeiket. A veszteséget a megelőző tíz év működése során halmozták fel - annak ellenére, hogy ez idő alatt mintegy egymilliárd forint értékben értékesítettek ingatlanokat a fővárosban és vidéken. A szövetség működésének állami támogatása 2004-ben szűnt meg.

Ötszázmilliós bevétel

A felszámoló folyamatosan hirdeti meg eladásra a MTESZ vagyonelemeit, a szövetségnek két budapesti és 15 vidéki, megyeszékhelyeken található ingatlana volt. Jelenleg még hét vidéki és egy budapesti épület vár értékesítésre. Az értékesítésekből ezidáig 500 millió forintot meghaladó vételár realizálódott - közölte a felszámolóbiztos.

Országgyűlési irodaház lesz a MTESZ-székház

A MTESZ egykori székházának is otthont adó budapesti, Kossuth tér 6-8. szám alatti ingatlant az állam kisajátította, ott új országgyűlési irodaházat építenek, amelyet egy föld alatti alagúttal kötnek össze az Országházzal. Az épület bontása a napokban kezdődött el, a munkát 700 millió forintért a Market Építő Zrt. végzi el. Az új irodaház 2018 második felében készülhet el. (A metrókijárat feletti ingatlant a rendszerváltáskor kapta meg a MTESZ, amelynek egy részét eladta; az épületnek több tulajdonosa és bérlője is volt, a MTESZ-nek viszont a tulajdonjog átruházási szerződés ellenére csak egy kis részre jegyeztek be tulajdonjogot a földhivatalban, e "formai hiba" kijavítását többször is kezdeményezték az állami vagyonkezelőnél, de erre 2013-ig nem került sor. Az épületet végül egy törvénymódosítás nyomán kisajátította az állam.)

Mi lesz a kecskeméti Tudomány és technika házával?

A most meghirdetett MTESZ-ingatlanok közt van az eredetileg zsinagógának épült, kecskeméti Rákóczi út 2. szám alatti - a Főtérhez közel, a múzeumként működő Cifrapalotával szemben álló - épület is, amely jelenleg a Tudomány és technika háza. (A XIX. század második felében épült zsinagóga 1963-ban került állami tulajdonba, az 1970-es években alakították kulturális központtá.)

Az ingatlannak három tulajdonosa van: a MTESZ (44,7 százalékos tulajdonrésszel, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Bács-Kiskun Megyei Egyesülete (43,4 százalék) és a Mazsihisz (11,9 százalék). A MTESZ ingatlanrészét kínálják most eladásra, az ajánlati ár nettó 170 millió forint. A tulajdonostársaknak elővásárlási joguk van, azonban a szervezetek és a kecskeméti önkormányzat ezidáig nem jelezte határozott vételi szándékát - tudtuk meg Veres-Bocskay Katalintól.

A TIT marad az épületrészében

A TIT-nek elővásárlási joga van, de ezzel nem élt, mert mint nonprofit szervezet nem rendelkezik a felajánlott tulajdonrész megvásárlásához szükséges forrással. Ezért elővásárlási jogunkról lemondtunk - közölte a Napi.hu-val Szabics István, a Bács-Kiskun Megyei TIT megyei igazgatója. A tulajdonrészét sem kívánja eladni a Bács-Kiskun Megyei TIT, mivel a Tudomány és technika háza a szervezet székháza és alaptevékenysége színhelye.

A MTESZ ingatlanrészének értékesítésére a TIT-nek nincs rálátása, beleszólása. "Ezzel együtt természetesen nem mindegy ki lesz a tulajdonostársunk. Az sem túl jó, ha a folyamat elhúzódik, mert jelenleg egyedül üzemeltetjük a házat" - írta lapunknak küldött válaszában a megyei igazgató. (A kecskeméti önkormányzat sem vesz részt az üzemeltetésben.)

Az ingatlan tulajdonosai:

  • 503/1125 tulajdoni hányaddal a MTESZ
  • 488/1125 tulajdoni hányaddal a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
  • 134/1125 tulajdoni hányaddal a Mazsihisz

Nyolcszázmilliós értékbecslés is készült

A társtulajdonos TIT hivatalos banki értékbecslő által készített, évente aktualizált értékbecslése az egész épületre vonatkozóan 2016-ra 800 millió forint összeget mutat. (Ez a MTESZ tulajdonrészére arányosítva 360 millió forint becsült érték lenne.) A felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a felszámolási eljárásban vagyonértékelés alapján készítik elő a hirdetéseket. Értékbecslés most a MTESZ tulajdonrészére vonatkozóan készült el. A felszámoló szerint a korábbi értékesítési kiírásaikban a kecskeméti ingatlan még 170 milliónál magasabb áron szerepelt. Lapunk azonban az EÉR-en elérhető pályázatokban, 2015 júliusában és 2016 márciusában egyaránt 170 millió forint nettó irányárat talált. (E két korábbi meghirdetés eredménytelenül zárult, az előbbi pályázat hiányában, az utóbbi az alacsony árajánlat miatt.)

Mire használható az épület?

Az épületben négy előadó terem jellegű helyiség, nyolc iroda és négy munkabizottsági szoba van, a 3444 négyzetméter alapterület mintegy 60 százaléka kiállítói tér, lépcsőház és folyosó. A ház műemléki védettség alatt áll, és a jelenlegi tulajdonosok osztatlan közös tulajdonában van. A TIT véleménye szerint csak a jelenlegihez hasonló, vagy múzeumi, oktatási és egyéb kulturális tevékenységek folytathatók az épület falai között, mert másra a körülmények nem alkalmasak - véli Szabics István.

A kecskeméti önkormányzat is ismeri a Tudomány és technika háza "problémáját", azaz az épület egy részének értékesítési szándékát, és velünk együtt keresi a legjobb megoldást - közölte Szabics István. Korábban szóba került az is, hogy az önkormányzata megveszi a felajánlott tulajdonrészt, de van hasonló jellegű törekvés a magyar állam részéről is, konkrétan egy kecskeméti felsőoktatási intézmény részéről is - tette hozzá a megyei igazgató.

Ki tehet vételi ajánlatot?

Lapunk megkereste a kecskeméti önkormányzatot, a Pallas Athéné Alapítványokat és a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetemet (amely idén júliusban jött létre a kecskeméti és a szolnoki főiskola egyesülésével), hogy tervezik-e az ingatlanrész megvásárlását. Válaszuk szerint az önkormányzat nem tesz ajánlatot az épület megvásárlására, és a hat Pallas Athéné alapítvány által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatás (Kedo) Zrt. sem kívánja megvenni az ingatlant. (A Kedo Zrt.-t 12 milliárd forint alaptőkével hozták létre az alapítványok az új kecskeméti gazdálkodástudományi kar és campus kivitelezésére. A társaság igazgatóságának elnöke Ailer Piroska, a kecskeméti egyetem rektora.)

A Pallasz Athéné Egyetem lapunknak küldött válasza ugyanakkor arra utal, hogy tervezik az ingatlanvásárlást. "A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a Pallasz Athéné Egyetem szenátusa jogosult dönteni az ingatlan megvásárlásáról. Az egyetem szenátusa legközelebb várhatóan 2016. október második felében ül össze, ekkor tudja napirendre tűzni az ingatlanrész megvásárlására vonatkozó előterjesztés megtárgyalását" - írták válaszukban.

A meghirdetett MTESZ-igatlanok
IngatlanNettó ajánlati ár (M Ft)
Szolnok, Kossuth L. út 4., 493 m2 területű, 485/493 tulajdoni hányadú, kivett irodaház, műemlék jellegű építmény77
Kecskemét, Rákóczi út 2., 1125 m2 területű, 503/1125 tulajdoni hányadú, kivett irodaház (zsinagóga, műemléki védelem alatt)170
Zalaegerszeg, Dísz tér 7., 590 m2 területű, 1/1 tulajdoni hányadú társasházban található iroda44
Székesfehérvár, dr. Koch László u. 13., 396 m2 területű, 1/1 tulajdoni hányadú, kivett lakóház, udvar35
Pécs, II. ker., Búza tér 6., 4879 m2 területű, 1029/4880 tulajdoni hányadú, kivett irodaház150
Forrás: Cégközlöny

Pécsett egy irodaház negyedrészét értékesítenék

A meghirdetett MTESZ-ingatlanok között van a pécsi Búza tér 6. szám alatti irodaház negyedrésze is, amelyek ajánlati ára nettó 150 millió forint. Az ingatlanért tavaly júliusban még 230 millió forintot kértek. Sem akkor, sem az idén márciusban 200 millióért kiírt újabb pályázaton nem érkezett ajánlat az épületrészre. Az épületnek több tulajdonosa van, akiknek elővásárlási joguk van.
Tulajdonosok:
- MTESZ - 1029/4880,
- Pécsi Városüzemeltetési Rt. - 679/4880,
- Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. - 170/4880,
- Dél-Dunántúli Gázszolgáltató Rt. - 2544/4880,
- K&H Bank Zt. - 458/4880.