Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Múlt pénteken helyezték el az alapkövét annak a golfkomplexumnak, amely Budapesttől 40 kilométerre, az M1-es autópálya vonzáskörzetében, Bicske mellett, egy 280 hektáros, korábban ipari park besorolású területen épül. A tervezett eladási árak alapján becsülve az ingatlanegyüttes teljes értéke mintegy 300 millió euróra tehető, a beruházással hat-nyolc év múlva végezhetnek, akkorra a falu háromezer lakónak adhat otthont – mondta lapunknak Erdei Bálint projektmenedzser. A nemzetközi hírű ír golfozó és golfpályatervező Christy O’Connor Jr. által jegyzett pálya közvetlen környezetében 800 és 2800 négyzetméteres telkeken családi és ikerházak, illetve a pályára néző 10 lakásos társasházak épülnek. A fejlesztő tervei szerint a területen áll majd egy ötcsillagos szálloda is, melynek 160 lakosztályát és 20 penthouse elnöki lakosztályát is meg lehet vásárolni. Lesz még termál- és wellnessrészleg, sportcentrum és 1250 fős konferencia-központ is, a telken lévő tó partján pedig homokos strandot építenek ki. A Budapest Gate Golf és Country Club névre keresztelt beruházást a hasonló nevű, erre a projektre létrehozott kft. bonyolítja le. A cég felerészben öt ír magánbefektető, felerészben pedig az izraeli származású, húsz éve Magyarországon élő Arie Yom-Tov tulajdonában van. (Yom-Tovnak korábban olyan, Budapest belvárosában zajló autókeres fejlesztésekben voltak érdekeltségei, mint a Gozsdu-udvar, a Király-udvar és a Szinyei Merse Ház.) Erdei szerint a golfpálya és az első ütemben felépített lakóházak két év múlva már elkészülnek, a szálloda pedig négy éven belül nyithatja meg kapuit, s már folynak a tárgyalások arról, melyik neves hotellánc üzemeltesse a létesítményt. A közel 60 négyzetméteres apartmanok ára 24 millió forinttól indul majd, a mintegy ezer négyzetméteres telken fekvő, legalább 120–150 négyzetméteres villák pedig alsó hangon 80 millióba kerülhetnek.