Új otthonba költözteti a Marcali közelében, Kéthelyen lévő Hunyadi-kastély értelmi fogyatékos lakóit a fővárosi önkormányzat. A képviselő-testület azért döntött az építkezés mellett, mert a műemléki védettség alatt álló kastély felújítása (egyik szárnyának tetőszerkezete még 1986-ban égett le) három-négyszer annyiba kerülne, mint az új lakóotthon kialakítása. Az épen maradt szárnyban elhelyezett 120 gondozottnak szintén Kéthelyen, egy 2,8 hektáros területen épül majd egy 60 férőhelyes és három 20 személyes ház. A tervpályázatok elkészítésére most kiírt pályázatra január 31-ig lehet jelentkezni - tudtuk meg Gergye Lászlótól, a pályázat lebonyolításával megbízott vállalkozótól. A nyertes pályázó elkészítheti a részletes engedélyezési és kivitelezési terveket, amelyek finanszírozására 6,67 millió forintot különített el a helyhatóság. Az előzetes becslések szerint 700-800 millió forintos beruházás kivitelezőjét csak ezután, egy kétfordulós, előminősítéses pályázat keretében választják majd ki. Az építkezést legkorábban 2001 nyarán lehet elkezdeni, az átadás becsült időpontja 2002 közepe. Lapunk információja szerint az otthon elkészülte után megüresedő Hunyadi-kastélyt pályázat útján értékesíti majd a fővárosi önkormányzat, mivel a múlt század végén épült ingatlan becsült felújítási költsége meghaladja a kétmilliárd forintot. A Kéthely külterületén, egy 8 hektáros park közepén fekvő négyszintes (földszint plusz egyemeletes, alápincézett és tetőtér-beépítéses) kastély bruttó össz-alapterülete mintegy 10 ezer négyzetméter. HORNIÁK BALÁZS