Beolvadás során egy vagy akár több társaság beolvad egy másik társaságba. A beolvadó jogilag megszűnik, míg a meglévő társaság cégformája megmarad. Az a társaság, amelyik változatlanul megmarad, a beolvadó társaság(ok) jogutódja lesz. A beolvadó vagyona mint egész – tehát a jogok, illetve kötelezettségek összessége – átszáll a jogutód befogadó gazdasági társaságra. A másik forma az összeolvadás, amikor az összeolvadó társaságok valamennyien megszűnnek, ám a megszűnéssel egyidejűleg egy új jogutód gazdasági társaság jön létre. Ami az „örökség” kérdését illeti: a megszűnő jogelőd cégek vagyona, jogai és kötelezettségei az összeolvadással létrejött(!) jogutód társaságra szállnak át. Az új gt. 77. § (1) bekezdése értelmében az egyesülés során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénynek a vállalkozások összefonódása ellenőrzésére vonatkozó szabályait is alkalmazni kell. Ezzel a rendelkezéssel – többek közt – a monopolhelyzet kialakulását kívánják megakadályozni. Az egyesülésben részt vevő gazdasági társaságok legfőbb szervei – a társasági szerződések eltérő rendelkezése hiányában – két alkalommal határoznak az egyesülésről. Az üléseket vagy az ülések valamelyikét az egyesülni kívánó gazdasági társaságok összevontan is megtarthatják, az egyes társaságok döntéseit azonban ilyenkor is külön-külön kell meghozni. Az egyesülésben részt vevő gazdasági társaságok legfőbb szerveinek, vezető tisztségviselőinek előzetes egyeztetése alapján – ha a társaságnál felügyelőbizottság működik, utóbbi véleménye mellett – több megállapítást tesznek. Például: a társaság tagjai (részvényesei) egyetértenek-e az egyesülés szándékával és javasolt módjával? A jogutód milyen társasági formában működik tovább? A társaság tagjai (részvényesei) közül ki kíván a jogutód tagjává (részvényesévé) válni? Mindezekről döntés születik. Ha e kérdésekben egyetértenek – és a tagok (részvényesek) is az egyesülés szándékával –, a legfőbb szervek meghatározzák a vagyonmérleg-tervezet fordulónapját és a könyvvizsgáló személyét. Megbízzák továbbá a társaságok vezető tisztségviselőit a vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek, valamint az egyesülési döntés meghozatalához szükséges egyéb okiratok, illetve az egyesülési szerződés elkészítésére.