Az elmúlt hetek támadásai ellenére is szilárd maradt az elhatározásom, és nem változott az ok sem, amelyért elvállaltam a kormányszóvivői feladatot: a magam lehetőségeivel is támogatni akarom a kormánykoalíció reformjait - írta Demcsák Zsuzsa az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Hozzátette: "a jelenlegei helyzetben azonban úgy ítélem meg, hogy azzal segítek a leginkább, ha a kormányszóvivői felkéréstől elállok". Mint fogalmazott, támogatás és segítség akart lenni a munkában, nem pedig teher, illetve ürügy újabb pártpolitikai támadásokhoz. A miniszterelnök délután közleményt adott ki Demcsák Zsuzsa visszalépésével kapcsolatban. Gyurcsány Ferencet a Demcsák Zsuzsára irányuló össztűz nem ingatta meg korábbi döntésében: kiállt és kiáll ma is mellette. Döntését ugyanakkor nemcsak tudomásul veszi, hanem sokra is tartja, annak indoklását tiszteletre méltó gesztusnak tekinti - áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében. Demcsák Zsuzsa a feladattól való elállását azzal indokolta: nem akar alkalmat adni arra, hogy a kormányzati munkával kapcsolatos közbeszéd, azon belül is az ellenzék kommunikációja a jövőben se a lényegről, hanem személyeskedő vádaskodásról szóljon. Ez az önzetlen lépése a kormányfő értékelése szerint újabb jele annak, hogy helyes volt Demcsák Zsuzsa mellett dönteni. A The Timesban megjelent cikk a felháborodott magyarországi reagálásokat úgy foglalja össze, hogy sokak szerint Demcsák Zsuzsa, a korábbi diplomata lánya az újgazdag elit tipikus képviselőjeként viselkedik - amely elit sokszor a korábbi kommunista uralkodó osztályból ered. "Bugyi vagy tanga? - ez nem az a tipikus kérdés, amelyet kormányzati kommunikációs szakemberek szoktak megválaszolni" - kezdi cikkét a konzervatív brit lap az InfoRádió honlapjának tudósításában. A lap hozzáteszi: a korábban fehérneműmodellként is dolgozó új magyar kormányszóvivő valószínűleg hozzászokott az intimebb kérdésekhez. (És nem hiányzik a válasz sem, amelyet a Velvetből idéznek: a bugyit.) Az írás szerzője kiemeli, hogy az interneten bőségesen fellelhetők a korábban televíziós riporterként is dolgozó Demcsák Zsuzsa sokat mutató képei, hozzátéve: sokak szerint nem sokáig marad majd a kétgyermekes családanya új posztján, de nem a képei, hanem a blogja miatt. Az újság ismerteti Demcsák Zsuzsa "A bölcsi-keresés kálváriája" című bejegyzését, amikor nem sikerült az elképzeléseinek megfelelő intézményt találnia a XIII. kerületben, kitérve arra is, milyen kifogásai voltak a csak egy ruhával rendelkező, a szülei által bántalmazott és az ittas anyja által bevitt bárányhimlős gyerekek társasága ellen, a személyzetet pedig lelketlennek minősítette. Ellentétként a Times idéz egy másik bejegyzést, ahol Demcsák Zsuzsa a Budapesti Operabálról számol be, ahol a belépő ára majdnem annyi, mint a bölcsődei nevelők havi fizetése. A szerző megjegyzi azt is: a magyar bölcsődei és óvodai rendszer valóságos csoda a brithez képest. A cikk a felháborodott reagálásokat úgy foglalja össze, hogy sokak szerint Demcsák Zsuzsa, a korábbi diplomata lánya az újgazdag elit tipikus képviselőjeként viselkedik - amely elit sokszor a korábbi kommunista uralkodó osztályból ered. Demcsák Zsuzsa főnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy fiatal exkommunista, aki kapitalistaként lett multimilliomos és az ország egyik leggazdagabb embere - jegyzi meg az újság. A Times a leendő kormányszóvivő védelmezőinek véleményét is idézi, miszerint Demcsák Zsuzsa egy tehetséges profi, akit csinossága és sikeressége miatt támadnak az irigyei és haragosai. A cikk írója nem felejti el megemlíteni a Magyar Nemzet cikkét sem, amelyben Demcsák Zsuzsa férjét, Kiss Józsefet, a maffiával hozták kapcsolatba. A vádakat a kormányszóvivő tagadta, és a kormány is kiállt mellette.