Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Dömsödi Gábor nem tagja a pártnak, függetlenként, az MSZP támogatásával indul a polgármester-választáson - mondta Huczekné Rétvári Mónika. Az ismert televízióst 2002-ben választották meg Bokor polgármesterévé, azóta él a Pásztóhoz közeli Nógrád megyei faluban. Huczekné Rétvári Mónika elmondta: jelöltjük már korábban bekapcsolódott Pásztó közéletébe, tagja többek között a politikamentesen működő Pásztói Vállalkozói Klubnak is. Bár hátrány, hogy Dömsödi Gábor nem pásztói lakos, de meggyőződésük, hogy jól választottak, Dömsödi méltó ellenfele lesz a várost 1998 óta a Fidesz-MDF színeiben irányító Sisák Imrének - tette hozzá. Mint mondta, Dömsödi Gábor kész az együttműködésre, és már most is keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel előmozdíthatja a város fejlődését. Az MSZP pásztói elnöke szerint a jelenlegi polgármester egyértelműen pártpolitikát folytat, országgyűlési képviselőként pedig folyamatosan támadta azt a kormányt, ami segíthetett volna Pásztónak, "ami ellenzékből érthető, de a város rovására ment". Az elnök arra is kitért: a jó fejlesztési elképzelésekkel és közgazdász végzettséggel rendelkező Dömsödi Gábor győzelme esetén 340 millió forintos hiánnyal veszi át a munkanélküliséggel küzdő város vezetését.