A kormányfő elmondta, az európai nagyhatalmak vezetőinek, Brownnak, Merkelnek és Sarkozynek kulcsszerepe volt az IMF-hitelkeret biztosításában. Gyurcsány élénken vitatta a Fidesz elnökének ama véleményét, hogy a Valutaalaphoz fordulni szégyenszámba megy: az alternatíva lett volna a szégyen. "S mivel két ellenzéki párt megfontoltan viselkedik, a miniszterelnök csaknem biztos a költségvetés megszavazásában" - olvasható a lapban.

A legrosszabb forgatókönyv, amelytől napokon keresztül féltünk, hogy elindul a forint zuhanása, és nem áll meg mondjuk 350-400 forintig az euróhoz viszonyítva - mondta Gyurcsány. Ebből pillanatok alatt 20-30 százalékos infláció tud kialakulni, és ez azt jelenti, hogy az emberek elveszítik a jövedelmüknek a negyedét, harmadát anélkül, hogy bárki, bármit csinált volna.

Egy másik ágon az fenyegetett, hogy az állam papírjait a külföld nem vásárolja meg, a lejárt kötvényeket nem hosszabbítják meg, az államnak valamennyi bevételét azok kifizetésére kell fordítania és három hónap, fél év múlva veszélyben van a tanárok fizetése, az orvosok fizetése, a nyugdíjak kifizetése - fogalmazott a miniszterelnök. Ez egy igazi, komoly válságnak a lehetősége volt, amitől úgy látom, hogy sikerült megóvni az országot - teszi hozzá.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP kormányfője szerint a nehézségeink kétharmada a külső körülmények következménye, egyharmada belső okokra vezethető vissza, amiben az ellenzék szerepét hangsúlyozta. Gyurcsány úgynevezett speciálisan magyar okokat nevezett meg: "1. A magyar lakosság 2000-2001 óta, amióta beindult a fideszes otthontámogatási politikája, azóta lényegében nem takarít meg. Nincsen lakossági megtakarítás. 2. 2000 és 2006 között többet költöttünk a költségvetésbol, mint amennyi bevételünk volt. Lényegesen többet költöttünk. Ebben benne van a mi felelosségünk is. 3. 2006 és 2008 között a reformpolitika megakadt, ezért a fo felelosség az ellenzéké. 4. Az elmúlt három-négy évben a magyar lakosság és a vállalatok elképeszto módon adósodtak el devizában és nem forintban, és ez a devizaeladósodottság a devizaválság veszélyét teremtette meg az elmúlt hetekre, hónapokra."

"Ezt a hihetetlen veszélyt, ami Magyarországra leselkedett, intenzív munkával - a jegybankelnökkel, a pénzügyminiszterrel, gazdasági miniszterrel közösen - sikerült minden valószínűség szerint elhárítani" - nyilatkozta Magyarország miniszterelnöke.