Már az ENSZ 68 tagállama biztosította támogatásáról a béketárgyalásokat és az ukrajnai háború beszüntetését sürgető határozati javaslatot – közölte az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedden. Linda-Thomas Greenfield az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett dokumentummal kapcsolatban sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy annak támogatása kifejezetten a békéről szól, és nem nagyhatalmi versengésről, választásról az Egyesült Államok és Oroszország között.

Kifejtette, hogy a határozati javaslat az ENSZ alapokmányának védelmében született, és az ENSZ egyik alapelvéről szól, arról, hogy egy ország nem veheti el egy másik állam területét erőszakkal.

A nagykövet úgy fogalmazott, hogy a háborút egyedül Oroszország fejezheti be – „akár még ma” – azzal, hogy kivonja csapatait Ukrajnából, és tárgyalóasztalhoz ül. Úgy vélte, hogy

ha Ukrajna nem harcol tovább, akkor az Ukrajna végét jelenti, míg ha Oroszország hagy fel a harcokkal, akkor a háború véget ér.

Az amerikai diplomata hozzátette, ameddig nem kezdődnek béketárgyalások, addig az Egyesült Államok kiáll Ukrajna mellett, „tartson, ameddig tart”, hogy igazságos és tartós béke születhessen. A nagykövet Oroszországot pária államnak nevezte, és megjegyezte, hogy az Egyesült Államok célja Ukrajna támogatásával az is, hogy Kijev erős pozícióban bocsátkozhasson béketárgyalásba, ha úgy dönt, hogy megteszi.

Oroszország ENSZ-nagykövete múlt pénteken a Biztonsági Tanács ülésén úgy nyilatkozott, hogy nem bízik az ENSZ főtitkárának szándékaiban, aki – az orosz diplomata véleménye szerint – a Nyugat álláspontját visszhangozza, és soha nem fogalmaz meg bírálatot Kijev felé. Azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ-nek közvetítő szerepet kellene vállalnia a konfliktus enyhítésében, a nagykövet a fenntartásait hangoztatta, a világszervezet főtitkárának elfogultságára hivatkozva.

Az ENSZ Közgyűlése várhatóan csütörtökön szavaz az Ukrajna által beterjesztett határozati javaslatról, amelyet Kijev a szövetségesekkel egyeztetve fogalmazott meg. A közgyűlés tavaly két határozati javaslatban ítélte el Oroszországot, a jelenleg szavazati joggal bíró 191 tagállam közül azokat 141, illetve 143 ország támogatta.

 

Rengetegen haltak meg eddig a háborúban

A civil áldozatok száma 8000 felett van és nagy részük robbanásokban vesztette életét. Ez az ENSZ hivatalos jelentése, de ennél jóval durvább lehet a valóság. Közben az Ukrán Fegyveres Erők is összesítette orosz hadsereg háborús veszteségét.