Kórházba került Aleksandar Vucic szerb államfő: ez a helyi sajtóértesülések szerint már három héten belül a második alkalom. Ugyanakkor az államfőt nem a helyi „honvédkórházba” szállították.

Először a b92 nevű szerb portál írt arról, hogy az államfőt kórházba szállították. Cikkükből nem derült ki, hogy pontosan mi miatt kellett kórházba vinni az elnököt.

A szerb elnök fia, Danilo Vucic a közösségi oldalakon küldött támogató üzenetet édesapjának, akinek jobbulást kívánt.

Szandra Bozics, a szerb törvényhozás házelnökhelyettese is megszólalt, Twitter-bejegyzésében ő is azt üzente a szerb elnöknek, hogy nem adhatja fel, hiszen a szerb népnek szüksége van rá.

Aleksandar Vucic megszólalt: így érzi magát

Egyes helyi sajtóbeszámolókban azt is felvetették: elképzelhető, hogy Aleksandar Vucicot ismét egy kardiovaszkuláris megbetegedés miatt kellett kórházba szállítani. A szerb elnököt négy évvel ezelőtt már kezelték szív-és érrendszeri problémák miatt, a helyi sajtó pedig cikkezett már arról, hogy Aleksandar Vucicnak magas a vérnyomása.

Az orosz Szputnyik hírügynökség szerbiai portálja péntek reggel arról számolt be, hogy sikerült elérniük a szerb elnököt, aki azt mondta nekik: „Jól vagyok. 12 órától kampánykörútra indulok Szerbiában" – írja az Index

Hadiipari együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor Szerbiában

Belgrádban tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Aleksandar Vucic szerb államfővel; a megbeszélés fő témája a két ország hadiipari együttműködésének elmélyítése volt. Bővebben --->