Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új őslakos-rezervátumok elismerését korlátozó törvényjavaslatot fogadott el a brazil parlament alsóháza – írta meg a Reuters. 283 képviselő támogatta javaslatot, 155 pedig ellene szavazott.

A döntést a környezetvédő és az emberi jogi szervezetek is felháborítónak tartják, és egyértelműen a mezőgazdasági lobbi eredményének tartják. A törvényjavaslat a már elismert rezervátumokra nincs hatással, ellenben több száz, elbírálás alatt álló területet érinthet.

Maguk az őslakosok is hevesen tiltakoztak: lezártak egy autópályát és gumiabroncsokat égettek Sao Paulo, Brazília legnagyobb városa mellett. Íjakkal és nyilakkal vették fel a harcot a rendőrökkel, akik könnygázzal válaszoltak.

Az őslakosok azt tervezik, hogy egész héten tüntetni fognak, hátha ezzel nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra: a felsőháznak is rá kell még bólintania a tervezetre, ezt követően pedig Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnöknek is alá kell írnia.

Ennyit a kampányígéretekről

Ezek az ősi területek javarészt az Amazonas esőerdő területén találhatók. Az előző elnök, Jair Bolsonaro idején virágzott az esőerdőben, és ennek részeként a hagyományosan az őslakosnak tulajdonított földeken is az erdőirtás. A volt államfő arra hivatkozva támogatta a bányászatot és a kereskedelmi célú gazdálkodást az Amazonas területén, hogy ezzel felgyorsíthatják a gazdasági fejlődést, valamint a szegénység elleni harcot. Leépítésekkel és forrásmegvonásokkal gyengítette a környezetvédelmi végrehajtó szerveket, a környezetvédelmi bűncselekményeket végrehajtók büntetését pedig megnehezítette.

Mindezek eredményeképp 2019 és 2021 között az amazonasi esőerdő összesen 33 800 négyzetkilométernyi részét irtották ki a brazil űrkutatási intézet (INPE) szerint, évente átlagosan 11 ezer négyzetkilométernyit, ami nagyobb, mint Belgium.

Lula ezzel szemben a kampányidőszakban határozott fellépést ígért az Amazonas irtásával és a klímaváltozással szemben. Ennek megfelelően áprilisban még el is ismert hat őslakos rezervátumot, az új törvény érvénybe lépése esetén azonban nem fogja tudni tartani magát kampányígéretéhez.