Ron DeSantis floridai kormányzó megtette, amire már lehetett számítani egy ideje: bejelentette, hogy versenyre kell Donald Trump volt amerikai államfővel a Repubklikánus Párt 2024-es elnökjelölti pozíciójáért.

A bejelentés azonban nem egészen úgy sült el, mint Ron DeSantis tervezte, a legfőbb beszédtémát ugyanis az eseménnyel kapcsolatban jelenleg nem az szolgáltatja, amiről beszélt, sokkal az inkább az, ahogyan.

Rendhagyó módon ugyanis a Twitter Spacesen akarta hivatalosan is ország-világ elé tárni elnöki ambícióit, mégpedig a Twitter tulajdonosa, Elon Musk társaságában.

A Twitter-vezér posztolta is, hogy minden jelölt megnyilvánulását szívesen látják a platformon, nem valószínű azonban, hogy sokan szeretnék követni a floridai kormányzó példáját.

 

Az eseményt először több alkalommal is elhalasztották, mikor aztán végre elkezdődött, a több ezer hallgató miatt összeomlott a felület.

„Rengeten ember van online, és kissé túlterheltek a szerverek” – lehetett hallani nem sokkal az összeomlás előtt a Bloomberg szerint.

A rendhagyó bejelentés mellé készült egy hagyományosabb kampányvideó is – óriási amerikai zászlóval, nagy szavakkal és pódiummal:

„A határunk katasztrófa. A bűnözés ellepi városainkat. A szövetségi kormány megnehezíti a családok megélhetését, az elnök pedig vergődik. De a hanyatlás csak egy választás. A siker elérhető, és a szabadságért érdemes küzdeni” – mondja Ron DeSantis a felvételen.

Floridai mintára

A politikus mintaként a floridai munkásságát emlegette, hasonló döntéseket ígérve esetleges elnöksége idejére is.

Florida
Florida tüntetés Ron DeSantis ellen
Kép: Reuters

Lássuk tehát, milyen intézkedések jellemezték és jellemzik a floridai kormányzóságát:

  • aláírt egy olyan törvényt, amely a terhesség hatodik hete után tiltja az abortuszt,
  • korlátozta az iskolai gender-, identitáskérdéseket és szexuális irányultságot taglaló előadások lehetőségét, a gyermekek védelmére hivatkozva,
  • aláírta azt a törvényjavaslatot, amely megakadályozza, hogy az iskolai alkalmazottak vagy diákok olyan névmással hivatkozzanak az emberekre, amely nem felel meg az illető biológiai nemének,
  • nyilvános harcba keveredett a Walt Disney Co. vállalattal, amely egyébként az állam legnagyobb munkaadója és adófizetője, valamint
  • fellépett az állami egyetemek és a tanári szakszervezetek sokszínűségi kezdeményezései és a nemek közötti egyenlőségről szóló tanításaik miatt, ezekre ma már nagyon nehéz állami támogatásért folyamodni Floridában.

Van esélye Trumppal szemben?

A Quinnipiac Egyetem szerdán tett közzé közvélemény-kutatási eredményeket arról, merre hajlanak a republikánus szavazók. Ebből az derült ki, hogy

  • Donald Trump támogatottsága ebben a körben jelenleg 56 százalékos,
  • Ron DeSantisé pedig 25 százalékos.

Ez kedvezőbb utóbbi jelölt számára, mint a május közepén mért népszerűségi adatok. Azok még azt mutatták, a republikánus előválasztásban résztvevő szavazók 61 százaléka támogatná Donald Trumpot, 18 százalékuk pedig Ron DeSantist. A különbség ugyanakkor még mindig nagy.

Kérdés, hogy mit tud produkálni a floridai kormányzó és csapata most, a hivatalos bejelentés után, át tudja-e állítani maga mögé a republikánusok túlnyomó részét.