Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Donald Trump volt amerikai elnök ellen már ezen a héten vádat emelhetnek a pornósztárnak fizetett hallgatási pénze ügyében – írja a BBC.

Miért emelnek vádat?

Stormy Daniels azt állítja, hogy neki és Trumpnak szexuális viszonyuk volt még 2006-ban.

A 2016-os választások előtt pedig 130 ezer dollárt (47 millió forintot) fogadott el a pornószínész Trump korábbi ügyvédjétől, cserébe azért, hogy hallgasson a találkozásról.

Egy 2018-ban adott interjúban a felnőttfilmes azt mondta, hogy azért fogadta el a pénzt, mert aggódott a családja biztonságáért. „Jogilag és fizikailag is megfenyegettek, hogy hallgassak” – tette hozzá.

Az ügyvédét, Michael Cohent egyébként már öt éve letartóztatták adócsalás és kampányfinanszírozási szabályok megsértése miatt.

A volt elnök a 2018-ban felszínre került vádakat tagadja és azt állítja, hogy semmilyen szexuális kapcsolata nem volt a nővel.

Tényleg letartóztathatják?

Donald Trump Floridában húzza meg magát a héten várható letartóztatása előtt. A volt elnök hétvégén azt mondta, hogy szerinte kedden letartóztatják. Egy szóvivője azonban később közölte, hogy nem értesítették őket a közelgő vádemelésről.

Az ügyészség szerint az az egyetlen kérdés, hogy találnak-e elég bizonyíték ahhoz, hogy elindítsák az ügyet.

Trump a saját közösségi oldalán a „korrupt, romlott és felfegyverzett igazságszolgáltatás” által folytatott boszorkányüldözésnek nevezte a nyomozást. Egy későbbi posztjában azt írta, hogy „Nem volt könyvelési hiba. Nem volt bűncselekmény!”.

Ő lehet az első amerikai elnök, akinek büntetőjogi vádakkal kell szembenéznie.

Az ügyészség vizsgálatának végére utaló jelek is vannak:

  • Trumpnak felajánlották, hogy megjelenhet az esküdtszék előtt.
  • A volt amerikai elnök jogi tanácsadója, Robert Costello és Michael Cohen is tanúvallomást tett a napokban.

Indulhat még az elnökválasztáson?

Az USA Alkotmányában semmi sem tiltja olyan elnök indulását, aki vádemelés alatt áll. A jelöltség egyetlen feltétele, hogy az Egyesült Államokban született, legalább 35 éves ember legyen, aki minimum 14 éve él Amerikában.

Nemcsak egy vádlott, hanem akár elítélt is indulhat a választáson

– mondta Kate Shaw, az ABC News jogi elemzője a MarketWatch-nak.

Donald Trump eszébe sem jutott, hogy távozzon, szerinte az eset még „növelni is fogja a számait”.

Két másik nyomozás is zajlik Donald Trump ellen

  • Az egyik vizsgálat középpontjában Trump és szövetségesei azon erőfeszítései állnak, amelyek célja az állam 2020-as választási eredményének megdöntése volt.
  • A másik a titkosított anyagok kezeléséről, valamint az amerikai Capitolium elleni január 6-i támadással voltak kapcsolatosak. Ennek a beigazolódása esetén elnökjelöltként sem indulhatna, ugyanis azt egy alkotmánykiegészítés megtiltja.

A volt elnökre tehát további vádak is várhatnak, attól függően, hogy milyen eredménnyel zárulnak ezek a vizsgálatok.

Hogyan nézne ki valójában Trump letartóztatása?

A bűncselekmények vádlottjait letartóztatáskor általában megbilincselik, de az mégsem világos, hogy Trump esetén kivételt tesznek-e státusza miatt.

Az eljárás a következőképp nézne ki:

  1. A vádemelésről először Trumpot és ügyvédjeit tájékoztatja az ügyész.
  2. A nyilvános bejelentést a kerületi ügyészség és/vagy a Trump-csapat teszi meg. A hivatalos dokumentációt azonban addig nem hozzák nyilvánosságra, míg a bíró fel nem olvassa a felhozott vádakat.
  3. A volt elnök New Yorkba fog utazni magángépével, a reptérről pedig autóval a bíróságra.
  4. Az ügyészekkel folytatott tárgyalások során a bíróság beleegyezett abba is, hogy a bíróságra való bejutás zártkörűen történjen.
  5. Bent azonban a volt elnök ujjlenyomatát is le fogják venni és fényképet is készítenek róla, pont úgy, mint más büntetőügyek vádlottairól. Felolvassák a jogait is.
  6. Az őrizetbe vétel után egy fogdában kell várnia a bíró érkezéséig.

 

A bírósági döntéstől jogi szakértők azt várják, hogy valószínűbb a pénzbírság, mint a börtön. Ha mégis rács mögé kerülne, akkor legfeljebb négy év büntetésre számíthat.