Ferenc pápa úgynevezett saját kezdeményezésű (motu proprio) apostoli levelet bocsátott ki, amely a kezdősorról a Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) címet kapta.

A 2019 májusában ugyanezzel a címmel megjelent pápai dokumentum módosításáról van szó. Négy évvel ezelőtt Ferenc pápa – az egyház püspöki konferenciái vezetőivel tartott egyeztetést követően – apostoli levélben szigorította az egyház tagjai által elkövetett visszaélések kánonjogi büntetését. A rendelkezéscsomag kinyilvánította, hogy a szexuális visszaélés bűncselekményei „sértik Urunkat”, testi, pszichés és lelki károkat okoznak az áldozatoknak, és megsebzik a hívek közösségét.

A most kiadott kilencoldalas új verzió a korábbi apostoli levelet váltja fel április 30-tól.

Újdonságnak számít, hogy a pápa a lelki és testi, közöttük a szexuális bűncselekmények büntetését az egyházi szervezetek korábbi és jelenlegi világi vezetőire is kiterjeszti, abban az esetben, ha a visszaélés vezetésük időszaka alatt történt.

A visszaélések estleges áldozatainak felsorolásában a kiskorúak mellett külön feltüntetik a sérülékeny felnőtteket is.

A dokumentum pontosítja, hogy az egyházmegyéknek milyen szervezeteket, irodákat kell biztosítani a visszaélésekre vonatkozó bejelentések fogadásának megkönnyítésére. Leszögezi, hogy az egyházi kivizsgálást annak a püspöknek kell irányítania, aki a visszaélés helyszínének egyházi területét vezeti. Megerősíti, hogy legitim védelmet kell biztosítani az ügyben érintett személyek jó hírnevének és magánéletének.

Filippo Iannone érsek, a Vatikán jogalkotási hivatalának prefektusa a L'Osservatore Romano szentszéki napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a most kiadott dokumentum az utóbbi négy évben megszületett jogszabályokat, intézkedéseket összegzi. Eredménynek nevezte, hogy a szexuális visszaélések megelőzése és leállítása érdekében az egyházmegyék „bevált módszereket” vezettek be, többek között a papképzés területén is.

 

Tavasszal Magyarországra látogat Ferenc pápa

Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet, illetve ellátogat Szegedre is.