Elon Musk, aki a Twitter tulajdonosa is, a közösségi médiaoldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert egy képregény-sorozat, az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához hasonlította. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott,

Soros gyűlöli az emberiséget, és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.

A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.

Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege.

Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta:

azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen.

Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését "antiszemita ízűnek" nevezte.

 Elon Musk szerint le kéne szállni a magas lóról

A milliárdos erős szavakat intézett a távmunkában dolgozókhoz, és azt kérdezte, miért méltányos, hogy távolról dolgozzanak, amikor mások ezt nem tudják megtenni. Úgy fogalmazott, a home office nem csak termelékenység kérdése, szerinte ez erkölcsileg helytelen. Bővebben >>>