Tizenkét év alatt az éhezés példátlan szintet ért el Szíriában. Tizenkétmillió ember nem tudja, honnan keríti elő a következő étkezéshez valót – tudatta közleményében az Élelmezési Világprogram (WFP).

Az ENSZ-szervezet szerint rajtuk kívül 2,9 millió embert fenyeget az éhezés.

Az ENSZ szerint a szíriai lakosság 90 százaléka él szegénységi küszöb alatt a mintegy félmillió emberéletet kioltó és az ország infrastrukturális intézményeit leromboló véres konfliktus kezdete, 2011 óta.

Újabb tömeges kivándorlás indulhat Szíriából

Szíria, amelynek összeomlott a gazdasága, immár a hatodik azon a listáján, amely az élelmiszer-bizonytalanságtól leginkább sújtott országokat sorolja fel. Az elmúlt három évben az élelmiszerárak tizenkétszeresükre emelkedtek az aszály, a kolera és a Covid-19 sújtotta országban.

Amennyiben a nemzetközi közösség nem lép közbe Szíria megsegítése érdekében, az a veszély fenyeget, hogy az országból újabb tömeges kivándorlás indul meg" – jelentette ki David Beasley, a WFP igazgatója e heti szíriai látogatásán. Az igazgató felszólította az adományozó országokat, hogy kettőzzék meg az erőfeszítéseket a küszöbön álló katasztrófa elhárítása érdekében.

A 2015-ös migrációs válság idején 1,2 millióan érkeztek Európába, közöttük számos, a háború elől menekülő szíriai állampolgár.