Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megszületett a ramsteini paktum miután a dán, a svéd, a norvég és a finn légierő parancsnoka aláírta a a szándéknyilatkozatot, miszerint egyesítik országaik védelmi célú légierejét

Jan Dam vezérőrnagy, dán parancsnok a Reuters-nek elmondta, hogy a döntés hátterében az Oroszország által tavaly februárban Ukrajna ellen indított háború áll.

Az aláíró országok célja, hogy a NATO keretein belül már ismert együttműködési módok alapján közösen tudjanak fellépni országaik védelme érdekében – derül ki a nyilatkozatokból.

A dán tábornok szerint az

egyesített flotta egy nagy európai ország flottájához hasonlítható.

A négy aláíró országnak összesen 115 F-16-os és 37 F-35-ös repülőgép áll így a rendelkezésére, kiegészülve 90 svéd Gripennel és a Helsinki tulajdonában álló 62 F/A-18 Hornet vadászbombázóval. Koppenhága további 27, Helsinki 64, Oslo pedig 15 F-35-ös beszerzéséről is döntött már.

Jan Dam szerint az egyik legfontosabb feladat annak elérése, hogy mind a négy állam teljes mértékben hozzáférjen egymás radaradataihoz.

A Németországban szignózott szándéknyilatkozat aláírásán James Hecker, a tagországok légierejének együttműködését a NATO részéről irányító tábornok, az amerikai légierő térségbeli műveletekért felelős parancsnoka is részt vett.

A négy északi állam légiereje közötti szorosabb együttműködésről először tavaly novemberben tárgyaltak a légierő-parancsnokok Svédországban.