A strasbourgi székhelyű, 46 tagállamot számláló Európa Tanács szakértői mindenek előtt üdvözölték a legutóbbi, 2015-ös jelentés elfogadása óta elért pozitív fejleményeket Magyarországon.

A szakértők ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az „LMBTI-közösségekhez tartozók emberi jogait súlyosan aláásó” jogszabályi változások elfogadása, valamint a koronavírus-járvány idején kihirdetett vészhelyzet időszakához kapcsolódó intézkedésekkel kapcsolatban.

Idegengyűlölet

A jelentés szerint Magyarországon a politikai és az általános közbeszéd „egyre inkább idegengyűlölővé” vált, ami negatívan érinti a menekülteket, menedékkérőket és migránsokat, a muszlimokat és a szexuális kisebbségekhez tartozókat. A jelentés ezért arra ösztönzi a közéleti szereplőket, beleértve a politikai vezetőket is, hogy „azonnal, határozottan és nyilvánosan” lépjenek fel a rasszista és az LMBTI-ellenes gyűlöletbeszéddel szemben.

Az ECRI aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy a romák iskolai lemorzsolódási aránya továbbra is magas, az oktatásban továbbra is széles körben elterjedt a szegregáció. A romák a leghátrányosabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, továbbá folytatódik kényszerkilakoltatásuk, gyakran megfelelő lakhatási megoldás nélkül – írták.

Nem volt előzetes egyeztetés

Véleményük szerint kérdéseket vet fel a 2020-ig önálló esélyegyenlőségi szervként működő Egyenlő Bánásmód Hatóság összevonása az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával. Ezzel kapcsolatban nem tartottak előzetes egyeztetést, és nem szerveztek tájékoztató kampányt sem a szélesebb nyilvánosság számára az új intézményi keretek és a rendelkezésre álló jogorvoslatok ismertetésére – jegyezte meg a jelentés.

Az ECRI a magyar hatóságoknak címzett két ajánlás „elsőbbségi végrehajtását” kérte. Magyarországnak megbízást kell adnia a veszélyhelyzet időszakában elfogadott jogalkotási intézkedések független felülvizsgálatára, különös tekintettel az intézkedések hatásáról az LMBTI-közösségekre, valamint az emberi jogi normáknak való megfelelésre az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség területén. A magyar hatóságoknak továbbá növelnie kell a bűnüldöző szervek kapacitását a rasszista és LMBTI-ellenes gyűlöletbeszéd és gyűlöletbűncselekmények azonosítása és kezelése terén.

Átfogó integrációs stratégia

A jelentéstevők további ajánlásokat is megfogalmaztak Magyarország számára, melyek között szerepel országos figyelemfelkeltő kampány szervezése a diszkrimináció áldozatai számára elérhető panasztételi módokról. Az ajánlások szerint jogszabályi szinten kell lépéseket tenni annak érdekében, hogy gyors, átlátható és mindenki számára hozzáférhető eljárások révén biztosítsák egy ember nemének jogi elismerését, meg kell szüntetni a roma gyerekeket érintő iskolai szegregáció minden formáját, valamint átfogó integrációs stratégia elfogadására van szükség a migránsok számára.