A La Libre Belgique lap beszámolója szerint az eutanáziát igénylők száma évről évre növekszik Belgiumban, a 2021-es adatokhoz képest 9,85 százalékkal magasabbak a tavalyi számok. 

A világon elsőként Hollandia legalizálta az eutanáziát 2002-ben, és még ugyanabban az évben Belgium is elfogadta a vonatkozó törvényt. 2008-ban Luxemburg is csatlakozott az eutanáziát engedélyező országok sorához. Aktív eutanáziát, azaz a halál bekövetkeztének közvetlen segítését a jogszabályok Európában a Benelux-országok mellett Spanyolországban is engedélyezik 2021 óta.

A 2022-ben bejelentett eutanáziás elhalálozások aránya az összes halálozás 2,5 százaléka volt Belgiumban, szemben a 2021-es 2,4 százalékkal. A ”kegyes halállal„ elhunyt emberek túlnyomó többsége (69,9 százaléka) 70 év feletti, 42,2 százalékuk pedig 80 év feletti volt. A 40 év alattiak által kért eutanázia ritka (1,2 százalék). Az eutanázia felét (50,5 százalék) a kérvényező otthonában hajtották végre.

Az esetek túlnyomó többségében (82,7 százalék) az orvosi szakvélemény is az volt, hogy az érintett halála a közeljövőben bekövetkezhet.

A legtöbb esetben a rákos daganatokkal küzdő betegek kérték az eutanáziát, majd a több krónikus betegséggel küzdő betegek, illetve az idegrendszeri, a keringési zavarokkal küzdő, valamint a légzőrendszeri betegségekben szenvedők.