A Habima, az Izraeli Nemzeti Színház előtti téren, Tel-Aviv központjában sok ezren gyűltek össze szombat este, hogy tiltakozzanak az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásának szerda este, Jarív Levin igazságügy miniszter által bejelentett terve ellen.

A tüntető menet a színháztól a tel-avivi művészeti múzeum elé vonult, ahol beszédet mondott a bíróságok és az ügyészség erejét csökkentő változtatások ellen többek között Avi Chimi, az ügyvédi kamara elnöke, Ajman Ode, az arab Közös Lista pártszövetség vezetője, és Naama Lazimi, a szociáldemokrata Munkapárt parlamenti képviselője.

Azt üzenem Jarív Levinnek és barátainak, hogy nem engedjük, hogy diktatúrává változtasson bennünket. A reform, melyről beszél, a demokrácia lerombolását, az emberi jogoknak, a bíróság függetlenségének és önöknek, a polgároknak a megsértését jelenti

- mondta Chimi.

A demonstrációt számos izraeli civil szervezet rendezte, köztük békeszervezetek, valamint a Benjamin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő aktivisták, többek közt a Fekete Zászlós mozgalomból és a Crime Minister nevű szervezet soraiból.

Néhány nappal azután, hogy Netanjahu Levinen keresztül puccsot hirdetett, visszatérünk az utcára. Csak egy dolog állíthatja meg a puccsot: a polgárok az utcán, akik világossá teszik, hogy nem hagyják, hogy Izrael messiási diktatúrává változzon

- közölte a lappal a Fekete Zászlós mozgalom.

Lezárták Izrael legforgalmasabb főútját

A tüntetők egy része a beszédek után rövid időre lezárta Izrael legforgalmasabb főútját, az Ajalon autópályát, majd egy csoport a Likud párt egyik politikusának, Amír Ohanának, a kneszet házelnökének tel-avivi háza elé vonult demonstrálni.

Jarív Levin igazságügyi miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján jelentette be az új Netanjahu-kormány terveit az izraeli jogrend módosítására, melynek célja az igazságszolgáltatási rendszer gyengítése és az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság jogköreinek csökkentése.