Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi közösségtől kért segítséget a Freddy ciklon sújtotta Malawi elnöke, aki a The Guardian brit napilapnak nyilatkozta, hogy a trópusi vihar csaknem az ország felén pusztított.

Ez bizonyítja, hogy az éghajlatváltozás valódi probléma, és mi a kellős közepében állunk

– szögezte le Lazarus Chakwera, és arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás képes országát „állandó szegénységben” tartani.

Minden segítségre szükség van

„Belekerültünk abba az ördögi körbe, ahol próbálunk talpra állni, hogy aztán újra a földre zuhanjunk” – jelentette ki az elnök.

Elmondta, hogy a legsúlyosabb károkat az ország kereskedelmi és gazdasági központja, Blantyre szenvedte el, ám emellett még több faluról is tudni, ahova a katasztrófavédelem még el sem jutott.

Minden segítségre szükségünk van. Bajban vagyunk és egyedül nem tudjuk megoldani

– fogalmazott az elnök, és rámutatott arra, hogy az utóbbi 13 hónapban Malawiban három ciklon is pusztított.

Egyik ciklon éri a másikat

Emlékeztetett arra, hogy Malawi éppen a 2019-es Idai ciklonból próbált felépülni, amikor az országot elérte a koronavírus-járvány, most pedig a Freddy okozta károkkal néz szembe.

Hangsúlyozta, hogy bár a hatóságok gondoskodtak átmeneti szállásról és élelmiszersegélyről, az infrastruktúra újjáépítése meghaladja az ország kapacitásait.

„Utakra, kórházakra, iskolákra van szükségünk, másképp nagy bajba kerülünk” – fogalmazott az elnök.

Hétfőn a hatóságok már 476 halálos áldozatot regisztráltak a ciklon következtében, a mentési munkálatok pedig a hét végén is tartottak, még mindig sok eltűntet keresnek.

Megerősödve újra lecsapott

A Freddy február vége óta kétszer csapott le a térségre. Ausztrália északi partvidékének közelében keletkezett, és február 21-én érte el Madagaszkárt, majd pár nap múlva lecsapott Mozambikra és Zimbabwére. A heves esők mindkét országban áradásokat okoztak.

A Freddy ezután a partvidéktől nem messze egy kört írt le, és a melegebb vizek felett nagy mennyiségű párát szívott fel, így jelentősen megerősödve tért vissza és csapott le újra Madagaszkárra, majd múlt szombaton ismét elérte Mozambikot.

A ciklon az utóbbi évek egyik leghosszabb ideig tartó és legpusztítóbb trópusi vihara Afrika déli részén.