A brit védelmi minisztérium szerint a háború közel egy évvel ezelőtti kitörése óta Oroszország az utóbbi két hétben szenvedhette el a legnagyobb veszteségeit – írja a Lettországban működő független oknyomozó orosz portál, a Meduza.

A brit katonai tárca szerint számos tényező, többek között a képzett személyzet, a koordináció és a források hiánya a felelős a magas áldozati arányért, amelyet az oroszok elszenvedtek a fronton.

Bár az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma azt is hozzátette, hogy ő maga sincs 100 százalékig meggyőződve értesüléseik pontosságáról az oroszok veszteségeit illetően, mert az információk némileg ellentmondásosak. Ettől függetlenül teljesen reálisnak tartják, amit állítanak, hogy az orosz seregek a háború történetének egyik legnagyobb vereségét tapasztalhatták meg az utóbbi hét hét folyamán.

A britek kijelentésüket arra alapozzák, hogy ismereteik alapján Oroszország az elmúlt egy hét alatt naponta átlagosan 824 katonát veszített el. Ez az arány több mint négyszerese a nyári, június-júliusi adatoknak. Az ukrajnai invázió kezdetén, 2022 februárjában Oroszország naponta átlagosan 1140 embert veszített el a fronton.

Az orosz hadsereg magas veszteségeiről szóló információkat a BBC orosz szolgálata is megerősítette. Forrásaik alapján úgy tudják, hogy míg korábban hetente 250-300 új név került az elhunyt orosz katonák listájára, január vége óta átlagosan heti 700 újabb fővel bővül a lajstrom.

Mindeközben legjobb katonáit veszíti el az ukrán hadsereg

Az ukrán vezérkar számára napról napra nehezebbé válik a helyzet Bahmutban – erről Maxim Zsorin, Az Azov-ezred egykori parancsnoka beszélt a napokban.

Az ellenség most figyelmét és erőinek nagy részét közvetlenül magára a városra irányította. Megpróbálnak a magánszektorban, az ipari övezetekben mozogni. Nagyon kemény harc folyik minden házért, minden méterért. A legnagyobb problémánk az, hogy hadseregünk leginkább harcképes egységei épp most veszítik el legjobb harcosaikat

– jelentette ki az Azov-ezredet korábban irányító Maxim Zsorin, aki azt is hozzátette, hogy az ukrán sereg ennek ellenére sem adja fel Bahmut városát.