Az Oroszország indította ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel tartanak konferenciát a hétvégén Kijevben. A tervek szerint ezen aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő ICPA létrehozásáról szóló megállapodást.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték – hívta fel a figyelmet.

Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk

– fogalmazott.

Közölte: az Európai Unió támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetetett bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Unió partnereivel együtt továbbra is azon fog dolgozni, hogy Oroszország megfizessen az elkövetett bűncselekményekért – tette hozzá Ursula von der Leyen.

 

Képeken az oroszok kegyetlen pusztítása, ez lehet Zelenszkijék egyetlen esélye

A keleti-ukrajnai Bahmut városban és környékén heves harcok folynak, a települést védő ukrán erők egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve az orosz erők részéről – közölte szombaton a brit katonai hírszerzés, a keleti városban és környékén heves harcok folynak.

Közben az EP elnöke további nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában. Roberta Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába.

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak. Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az Európai Unióban van.

Az EU tavaly júniusban adott tagjelölti státuszt Ukrajnának, négy hónappal azt követően, hogy Oroszország megtámadta az országot.

Roberta Metsola találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Ruszlan Sztefancsuk házelnökkel is. Ukrán tájékoztatás szerint a megbeszéléseken a Kijev által javasolt békeformuláról, illetve egy béke-csúcstalálkozó lehetőségéről is tanácskoztak a felek.

Az EP elnöke részt vesz azon a nemzetközi konferencián is, amelynek témája, hogyan lehetne Oroszországot felelősségre vonni az Ukrajna elleni agresszió miatt. A rendezvénnyel kapcsolatban Metsola úgy nyilatkozott, hogy elszámoltathatóság, szabadság és igazság nélkül nem lehet béke. „A megbékítés soha nem működött” – tette hozzá.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.