A legtöbb esetben a daganatokkal küzdő betegek kértek eutanáziát, ugyanakkor a korábbiaknál többen, 288 esetben választották a halált demens betegek.

A jelentéstevők megjegyezték: a demenciában szenvedők eutanáziája összetett és érzékeny téma, mivel a szindróma elhatalmasodásával egy bizonyos ponton túl az érintett már nem tekinthető beszámíthatónak. Ezért fontos, hogy szakértők és orvosok bevonásával időben tisztázzák a kérelmező kívánságait.

A jelentés szerint tavaly 379 olyan súlyos betegségekkel küzdő idős ember kért eutanáziát, akiknek az esetében nem volt remény a gyógyulásra. Ez az adat 23 százalékos növekedést mutat 2021-hez képest. Közülük 58-an olyan pár tagjai voltak, akik úgy döntöttek, hogy együtt kívánnak meghalni.

Az illetékes holland bizottság közölte: ilyen esetekben mindkét félnek más tanácsadóhoz és orvoshoz kell fordulnia kérelmével, és mindkettejüknek teljes mértékben meg kell felelniük a szükséges feltételeknek.

A növekedés ellenére az orvosok és a lakosság szélesebb körében nagy a bizonytalanság az eutanáziával és az öregedéssel járó panaszok halmozódásával kapcsolatban. Tavaly 115 esetben végeztek eutanáziát súlyos pszichiátriai betegségben szenvedők esetében, megközelítőleg ugyanannyi alkalommal, mint 2021-ben.

Az eutanázia engedélyeztetése

Az eutanáziát Hollandiában két orvosnak kell elvégeznie, akik egyike sem lehet a beteg családtagja. Eutanáziát tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen, ismétlődően, külső befolyástól mentesen és írásban kell kérelmezni. 

Kizárólag akkor igényelhető, ha az érintett súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved, amelynek fizikai vagy pszichológiai tüneteit nem lehet enyhíteni.

A világon elsőként Hollandia legalizálta az aktív eutanáziát 2002-ben, és még ugyanabban az évben Belgium is elfogadta az ezt lehetővé tévő törvényt. 2008-ban Luxemburg is csatlakozott az aktív eutanáziát engedélyező országok sorához.

Az előbbi két országban kiskorúakon is alkalmazhatják, míg Luxemburgban csak felnőtteken hajthatják végre a folyamatot. Az aktív eutanáziát, azaz a halál bekövetkeztének közvetlen elősegítését a jogszabályok Európában a Benelux-országok mellett Spanyolországban engedik meg 2021 óta.

Svájc – ahol külföldiek is igényelhetik az eutanáziát – Németország, Ausztria és Finnország engedélyezi az orvos által felügyelt eutanáziát bizonyos speciális körülmények között. Svédország, Anglia, Olaszország, Magyarország és Norvégia engedélyezi a passzív eutanáziát – természetesen csak szigorú szabályok között.

Passzív eutanáziának az minősül, ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciens úgy dönt, hogy elutasítja az életét meghosszabbító beavatkozásokat, mint amilyen a mesterséges táplálás, vagy lélegeztetés.