Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Írország átgondolhatja az évtizedek óta birtokolt semleges státuszát Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója miatt – jelentette az RTE helyi műsorszolgáltató. Micheál Martin ír külügyminiszter a fórumot bejelentve azt mondta:

a nemzetközi biztonsági környezet jelentősen megváltozott az elmúlt évben. Tanúi lehettünk annak, hogy Oroszország égbekiáltó módon veszi semmibe a nemzetközi jogot. Írországnak a szabályokon alapuló nemzetközi rend iránti elkötelezettsége és a katonai semlegesség hagyományos politikája nem mentesít minket az alól, hogy reagáljunk erre az új helyzetre.

A fórumon nemzetközi politikai és védelmi szakértők, akadémikusok és a civil társadalom képviselői vesznek részt. A konzultáció végén egy független elnök jelentést készít, amely a kormánynak szóló ajánlások alapját képezi majd – számolt be a Meduza hírügynökség.

Új időszámítást kezdődött az európai biztonságpolitikában

Oroszország ukrajnai inváziója óta a semleges Svédország és Finnország is kérte felvételét a NATO-ba. Április 4-én Finnország hivatalosan a katonai szövetség 31. tagja lett. „Svédország Törökország és Magyarország ellenállása ellenére is tagja lesz a NATO-nak” – jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg, a transzatlanti katonai szövetség vezetője.

Ausztria, Svájc és Málta szintén fenntartja katonai semlegességét Európában. Ezek az országok mind elítélték az orosz inváziót és csatlakoztak a nemzetközi szankciókhoz.