A nemzeti internetszabályozó hatóság kedden egy hónapos nyilvános konzultációt indított a javaslatokról, melyeknek célja, hogy a szolgáltatók többek között megakadályozzák az illegális és nem kívánatos információk terjedését.

Kínában az AirDrop azért különösen népszerű az aktivisták körében, mert a közeli eszközök közötti Bluetooth-kapcsolatra épül, ami lehetővé teszi, hogy idegenekkel osszanak meg információkat anélkül, hogy személyes adataikat felfednék, vagy egy megfigyelhető központi hálózaton mennének keresztül. Erre példa, amikor tavaly októberben az aktivisták a metróban AirDoppal osztottak meg egymással Hszi Csin-ping-ellenes plakátokat – számolt be róla a BBC.

Nem sokkal azután, hogy Hszi Csin-ping biztosította harmadik mandátumát, az Apple kiadta a funkció új verzióját Kínában, korlátozva annak hatókörét. Mostantól az iPhone-ok és más Apple-eszközök kínai felhasználói csak 10 percig fogadhatnak fájlokat olyan személytől, aki nem szerepel a kontaktok között.

Az Apple nem adott magyarázatot arra, hogy miért Kínában vezették be először a frissítést.

A szabályok megszegéséből rendőrségi ügy keletkezhet

A kínai kibertér-felügyelet kedden bemutatott javaslatai előírják a felhasználók számára, hogy „akadályozzák meg, és álljanak ellen a nemkívánatos információk előállításának, másolásának és terjesztésének. Aki nem tartja be a szabályokat, azt jelenteni kell a hatóságoknak” – áll a rendelettervezetben. A felhasználóknak regisztrálniuk kell majd a valódi nevükkel, mielőtt ezeket fájlcserélő szolgáltatásokat használják. 

A hatóságok kétségbeesetten próbálják betömni az internet kiskapuit, hogy elhallgattassák az ellenzéki hangokat

– mondja Lin Shengliang hollandiai székhelyű emberi jogi aktivista, hozzátéve, hogy több ilyen szabályozásra is számíthatnak.

cenzorok már most is könyörtelenül szabályozzák az internetre feltöltött fényképeket, felvételeket és kommenteket, miközben a tiltott szavak egyre bővülő listáját vezetik. A leleményes aktivisták új módszereket találtak ennek megkerülésére, de lassan már azok használatát is ellehetetlenítik a hatóságok – mint például az AirDropot is.