Kína és Ukrajna párbeszéde a két ország szuverén ügye, Oroszország mindent üdvözöl, ami hozzájárulhat az ukrajnai konfliktus lezárásához – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző napi telefonos megbeszéléséről.

Már a kínai elnök is atomháborútól retteghet

Hszi Csin-ping kínai elnök amiatt mehetett bele abba, hogy telefonon konzultáljon Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hátha így megelőzheti, hogy nukleáris fegyverek bevetésébe torkolljon az orosz-ukrán háború. Giorga Meloni olasz miniszterelnök pedig mindeközben az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását sürgetné. Bővebben>>>

Szíve joga, hogy a két ország tárgyal-e egymással

Dmitrij Peszkov kitért az elől, hogy kommentálja a két államfő tárgyalásait.

Készek vagyunk üdvözölni mindent, ami közelebb hozhatja az ukrajnai konfliktus végét, és Oroszország céljának elérését

– nyilatkozott az orosz szóvivő.

Dmitrij Peszkov hozzátette: a kommunikáció tényéről, hogy „minden ország szuverén joga, és abszolút módon a kétoldalú párbeszéd kérdése”.

A békés rendezés Hszi és Zelenszkij által megvitatott terveiről Peszkov azt mondta, hogy ezek a kezdeményezések már régóta publikusak, és hogy felek már többször nyilvánosan felvázolták főbb paramétereiket.

A Kreml szóvivője elmondta, hogy Hszi a márciusi moszkvai látogatásán nem tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy Kijev Ukrajna 1991-es határain belül kívánja elérni területi integritásának helyreállítását. Hozzátette, hogy egyelőre nem szerepel a tervek között egy újabb csúcsszintű orosz-kínai kapcsolatfelvétel.

Kijev szeme Hszi Csin-ping moszkvai látogatásán csüng

Az ukrajnai háború befejezésére kidolgozott kínai béketerv megvalósulásához Oroszországnak vagy kapitulálnia kell, vagy ki kell vonnia csapatait Ukrajna területéről – írta Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. Bővebben>>>

Kína elszegődött békéltetőnek?

A kínai elnökháború kitörése óta szerdán folytatott első alkalommal telefonbeszélgetést ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel. 

Az orosz állami média szerint Hszi megerősítette Peking készségét arra, hogy elősegítse a konfliktus lezárását és bejelentette, hogy a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különleges képviselőjét „Ukrajnába és más országokba” küldi, hogy „részletesen megvitassa minden érintett féllel az ukrán válság politikai rendezését”.

Dmitroj Peszkov emellett csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az orosz diplomatáknak az európai országokból való kiutasítása ellenintézkedésekhez vezet, ami újfent olyan lépés, amely a kapcsolatok megromlását idézi elő.

Putyin ennek garantáltan nem örül: bontotta az egységet a kínai elnök

Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt egymással. Az egyeztetés közel egy órán át tartott, arról azonban egyelőre nem szivárgott ki semmi, pontosan miről is esett szó közöttük. Bővebben>>>