Megtörtént végre az a telefonos beszélgetés, amelyre szinte az egész világ várt. Kivéve persze Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Oroszország partnereit. Az ominózus párbeszéd ugyanis Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között zajlott – számolt be a Politico.

„Hosszú és tartalmas telefonbeszélgetést folytattunk Hszi Csin-ping elnökkel. Azt hiszem, hogy ez a hívás, valamint Ukrajna kínai nagykövetének kinevezése erőteljes lendületet ad majd a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének” – írta Volodimir Zelenszkij a közösségi oldalán.

Ez azt jelenti, hogy a kínai elnök végül engedett a nyugati vezetők unszolásának. A közelmúltban például Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök buzdította pekingi látogatása során Hszi Csin-pinget, hogy hallgassa meg a másik felet is.

A kínai elnök néhány nappal korábban – március közepén – Moszkvában járt, ahol Vlagyimir Putyinnal egyeztetett. Kijev ukrajnai béketerve ennek keretében nem került szóba, a kínai békepontok annál inkább – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

Az orosz elnök mindig is szerette volna úgy beállítani az ukrajnai háborút, mint a nyugat ellen vívott harcot. Ennek a narratívának az erősítésére alkalmas lehet a moszkvai kézfogás a kínai elnökkel. A Hszi Csin-ping és Volodimir Zelenszkij közötti telefonos csevej azonban jelentős mértékben rombolja az eddig felépített képet a keleti és nyugati egymásnak feszülő erőkről.

Arról, hogy pontosan mi minden került szóba a kínai és ukrán elnök között, nem osztottak meg semmit a nyilvánossággal. Volodimir Zelenszkij szóvivője, Szergij Nikiforov annyit közölt róla, hogy közel egy órán át egyeztetett a két államfő egymással. Magát a tényt egyébként, hogy a telefonhívás megtörtént, a kínai állami hírügynökség, a Xinhua is megerősítette.