Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tanulmány szerzői arra figyelmeztettek, hogy a hagyományos, kínai naptár szerinti újévi ünnepségekre országszerte milliók utaznak haza, s ez drámaian megnövelheti a koronavírusos fertőzések számát. Idén a kínai újév január 22-re esik.

A tudósokat különösen az aggasztja, hogy a kisebb városokat és távoli térségeket is elérheti a járvány, ahol erre nincs felkészülve az egészségügy, és ahol a lakosság nagy része idősekből áll.

Kínában december 7-én szakítottak a korábbi rendkívül szigorú zéró-Covid politikával. A becslések szerint a korlátozások felszabadítása után, csupán december első három hetében mintegy 248 millió ember, a lakosság 18 százaléka kapta el a koronavírus-fertőzést, aminek egyik oka az lehet, hogy a hosszú bezártság után a népesség nem rendelkezik megfelelő immunitással. A kórházak túlterheltek, és a halálozások növekedése miatt a krematóriumok sem győzik a hamvasztásokat.

A jelenlegi járványhullám várhatóan márciusig vagy áprilisig tart. Az előrejelzéseket azonban megnehezíti, hogy a kínai hatóságok felhagytak a koronavírusos esetek számának közlésével.

A Kínai Kommunista Párt napilapja viszont szerdai vezércikkében arról írt, hogy „Kína és a kínai nép bizonyosan végső győzelmet arat a járvány felett”.

Számos ország már tesztet kér

Kína korábban visszautasította azokat a kritikákat, amelyek zéró-Covid-politikáját, a karanténokat és tömeges kötelező tesztelést érték. Most pedig az ellen is tiltakozik, hogy a kínai járványkorlátozások feloldása után néhány ország – köztük az Egyesült Államok és Ausztrália – bevezette, hogy negatív koronavírus-tesztet kér a hozzájuk érkező kínai látogatóktól.

Legutóbb Japán jelentette be, hogy vasárnaptól a hozzájuk készülő kínai utasok csak negatív teszt birtokában indulhatnak útnak. Az Európai Unió egészségügyi illetékesei pedig szerdán tárgyalják meg az összehangolt lépéseket a Kínából érkező látogatókkal kapcsolatban.

A Kínába érkező külföldiektől január 8-tól nem követelik meg a kötelező karantént, de érkezéskor továbbra is kötelező a tesztelés.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei a Covid-19-es megbetegedések esetszámairól közölt adatokkal kapcsolatos aggodalmak miatt kedden találkoztak a kínai tudósokkal, a megbeszélésről azonban várhatóan legkorábban szerdán számolnak be – közölte a szervezet szóvivője.

Miközben Kína kedden öt Covid-19-es halálozást jelentett, s ezzel a pandémia kitörése óta az országban elhunytak száma hivatalosan 5258-ra emelkedett, az Airfinity brit székhelyű globális egészségügyi adatközlő és elemzőcég szerint Kínában naponta mintegy 9 ezren halnak meg Covid-19-ben.